Amikor a temetetlen gyász és a hideg bosszú vezérli egy sebész kezét, akkor olyan dolgok történhetnek, amelyek feszegetik a józanság határait. Bűnös és áldozat, fogoly és fogvatartott, bosszú és feloldozás jár kéz a kézben Almodóvar gyönyörűen exponált filmjében. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Almodóvar egészen különös, bizarr hangulatú, krimibe oltott drámája Thierry Jonquet Tarantula c. regényének filmes feldolgozása. Nagyon nehéz róla spoilermentesen bármit is írni, mivel a lassan kibontakozó, több idősíkon párhuzamosan futó eseményekből építkező történet fokozatosan fedi fel előttünk azt a szürreálisan bizarr titkot, ami a film fő mozgatórugója.

Dr. Robert Ledgard (Antonio Banderas) egy hatalmas kastélyban élő, sikeres és profi plasztikai sebész, aki a feleségét egy tragikus kimenetelű autóbalesetben veszítette el. Mivel az orvos feleségének halála a balesetben elszenvedett súlyos égési sérüléseinek közvetett következménye volt, Robert megszállottan kutatni kezdte, hogyan lehetne előállítani egy sokkal ellenállób bőrt. Kutatásait félig titokban kell végeznie, mivel a tudományos etika határait is kénytelen átlépni a megfelelő eredmények eléréséhez.

A sebésznek azonban sem az erkölcsi gát átlépése, sem a megfelelő kísérleti alany megtalálása nem okoz gondot. Hatalmas kastélya egy titkos orvosi műtőt, és egy sötét titkokkal terhelt, gyönyörű pácienst rejt, aki a megtévesztésig hasonlít az orvos egykori feleségére.

A párhuzamos történetvezetés révén lassanként derül fény a fogvatartott páciens, Vera (Elena Anaya) múltjára, és a Roberttel való, egészen meghökkentő kapcsolatára.

Nagyjából ennyit lehet a cselekményről elmondani anélkül, hogy spoilerekkel rombolnánk le a film lényegét, ami egyébként garantáltan a filmvászon/képernyő elé szögezi a nézőt a teljes, két órás játékidőre. A krimibe illő eseménysor ugyanis lépésről lépésre fedve fel a részleteket egyre baljósabb módon vezeti a nézőt a meghökkentő titok leleplezéséhez, és közben lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk a bosszúnak, a gyász feldolgozásának, vagy a fogoly-fogvatartott egymásrautaltságának kérdésein. Mint azt Almodóvarnál már megszokhattuk, itt is hangsúlyos, sőt központi szerepet kap az azonosságtudat kérdése, különös tekintettel a test és a lélek együttes, elválaszthatatlan identitásmeghatározó szerepére.

A komoly tartalomhoz – ahogyan ezt már szintén megszokhattuk Almodóvar filmjeinél – a legmagasabb művészi igényességű forma társul. José Luis Alcaine képei a lenyűgöző fényekkel, és a védjegyszerű almodóvari színorgiával gyönyörködtetnek, amit Alberto Iglesias hatásos, de soha nem hatásvadász eredeti filmzenéje tesz kerek egésszé.

A főszerepet alakító Antonio Banderas stabilan, „sebészi” pontossággal hozza az elszánt, spanyolsága ellenére hátborzongatóan hideg karaktert, ami talán nem jelent túl nagy kihívást a színésznek, habár az amerikai filmes munkáihoz képest itt merőben eltérő eszköztárra volt szüksége.
Vera Cruz szerepe viszont nagyon is komplex, nehéz feladat lehetett, amit Elena Anaya egészen lenyűgözően oldott meg. A színésznő természetes szépsége sem vonja el a figyelmet arról a ragyogásról, amit a karakter megformálásával kelt.

Meghökkentő, tabutémákkal rendesen felvértezett, erős film ez, ami nem egy könnyű vasárnap délutáni mozizásra való, de egyszer mindenképp javasolt megnézni. A titkos szálak lassú felfedésének izgalma, a bizarr elemek, és a filmes eszközök páratlan esztétikája együtt felejthetetlen élményt nyújtanak.

A bőr, amelyben élek (La piel que habito)
spanyol dráma, 120 perc, 2011
PG: 16

rendező: Pedro Almodóvar
forgatókönyv: Thierry Jonquet regénye alapján Pedro Almodóvar
zene: Alberto Iglesias
operatőr: José Luis Alcaine
vágó: José Salcedo

főszereplők:
Antonio Banderas
Elena Anaya
Marisa Paredes
Jan Cornet
Blanca Suárez
Bárbara Lennie