Nora Fingscheidt fegyencdrámájában egy börtönből frissen szabadult nő a társadalmi kirekesztettség minden lehetséges terhe alatt is küzd, hogy újra találkozhasson 20 éve nem látott húgával. Megindító, elgondolkodtató dráma, Sandra Bullock lélegzetelállítóan gyönyörű, tiszta, alázatos játékával. SPOILERMENTES élménybeszámoló.
2021-ben már a második, kifejezetten erős fegyencdrámát szállítják a streaming szolgáltatók. Az Apple Palmere után most a Netflix hozott nekünk egy egészen magas színvonalú alkotást a témában. Sally Wainwright kevéssé ismert, hasonló című, 2009-es brit sorozata alapján rendezte Nora Fingscheidt (Kontroll nélkül) ezt az egész estés remake-et. Ruth Slater (Sandra Bullock) 20 évnyi, rendőrgyilkosságért letöltött börtönbüntetéséből szabadul, és próbál visszailleszkedni a társadalomba, de legfőkképpen megtalálni a húgát, Katie-t (Aisling Franciosi), aki mindössze öt éves volt, amikor Ruth börtönbe került. A jó magaviseletért kapott szabadság viszont szinte nagyobb fogságot és büntetést hozott Ruth-nak, mint a két évtizednyi börtön.
Kezdve azzal, hogy egy börtönnél is ridegebb, lepukkant, és furcsa alakokkal benépesített közösségi házban kell laknia, az álláskeresés kilátástalanságán és a heti rendszerességű felügyelőtiszti ellenőrzésen át egészen odáig, hogy egy távolságtartási végzés miatt nem veheti fel a kapcsolatot a húgával vagy annak új családjával. Ruth azonban elég magabiztosságot és kérget növesztett magára a rabsága alatt ahhoz, hogy kitartóan küzdjön a lehetetlennel is. Ragaszkodása a húgához nem csupán átlagos testvéri szeretetből fakad: édesanyjuk halála után a bántalmazó és gyermekeit elhanyagoló apa mellett gyakorlatilag édesanyjaként nevelte Katie-t. Apjuk öngyilkossága (és a rendőrgyilkosság) után a kislány nevelőszülőkhöz került, akiknek a kiléte szigorú titok Ruth előtt.
Ha a fentiek önmagukban nem jelentenének elég nagy lelki terhet, adjuk hozzá azt, amit minden frissen szabadult fegyencnek át kell élnie: a társadalmi kitaszítottságot. Senkit nem hat meg, hogy letöltötte a jog által rá kirótt büntetést, hogy példás magatartása miatt szabadulhatott korábban, hogy 20 év alatt bőven átgondolhatta a bűncselekmény súlyát. Keresztülnéznek rajta, keresztbe tesznek neki, és mindenhol azt éreztetik vele, hogy bár jogilag letöltötte a büntetését, a való életben örökké kell hordania a bűnösség jelét, nincs feloldozás, nincs bocsánat. Különösen így gondolják ezt az áldozat gyerekei (mára felnőtt férfiak) is, akik ráadásul bosszút forralnak a szerintük méltatlanul szabadult nő ellen.
Ahogy az egy jó drámában lenni szokott, a főhős még ebben a teljesen kilátástalan, sötét helyzetben is talál egy fogódzót, amibe belekapaszkodva tűzön-vízen át küzd azért, hogy legalább egy kis hírt kaphasson a tőle elszakított testvéréről, akit nővérként és egyben anyaként szeret. És persze próbál küzdeni azért is, hogy emberszámba vegyék, ami legalább annyira nehéz, mint a húgát megtalálnia. Ezt a lépten-nyomon megalázott, örökre kitaszított, semmibe vett és egyben gyűlölt karaktert Sandra Bullock egészen elképesztő profizmussal alakítja. Nagyon keveset beszél, de annál többet kommunikál az arckifejezéseivel, a testbeszédével, és úgy általában a képernyőn való puszta jelenlétével. Egy ilyen helyzetbe került személynél könnyen átcsúszhatna a forgatókönyv is a sablonos, klisés megoldásokba, de szerencsére itt nem ezt látjuk, hanem egy nagyon is életszerű, teátrális túlzásoktól mentes történetvezetést, amiben a feszültséget a folyamatos flashback-felvillanásokban meghúzódó rejtély okozza. Ez a titok a film végére időzített katartikus csúcspontban hoz egy nagyon érdekes csavart, amitől a nézőnek a főhős iránt érzett empátiája is hirtelen megemelkedik.
Nem mintha nem éreznénk végig szánalommal vegyes tiszteletet Ruth iránt, hiszen láthatóan szenved a megbocsáthatatlanság súlyától. Végtelen lelki erejét mégis az említett csavar után fogjuk fel igazán, és ekkor kerül helyére az az utolsó apró kirakósdarabka, ami ezt a történetet morális magasságokba emeli. Nem pusztán arról kapunk életszerű leckét, hogy a megbocsátás igenis mindenkinek jár, vagy hogy megbocsáthatatlanként is folyamatosan, újra és újra fel kell állnunk. Arra is szép példázatot mutat a film, hogy néha sokkal több van egy történet, egy emberi sors mögött, mint amennyit a hírekből és a bírósági ítéletekből megtudhatunk. Hogy mindenki hordozhat olyan titkot, amely egészen más megvilágításba helyezheti a múltbeli és jelenbeli cselekedeteit. És hogy a bűnöst néha egészen hajszálvékony vonal választja el a hőstől.
A megindító történetet és Sandra Bullock lenyűgöző játékát Guillermo Navarro képei, valamint David Fleming és Hans Zimmer elvarázsoló zenéje teszi valódi, teljes filmélménnyé.
Nálam ez lett a 2021-es év filmje, ezért jó szívvel ajánlom mindenkinek.
A megbocsáthatatlan (The Unforgivable)
német-amerikai-angol dráma, krimi, 112 perc, 2021
PG: 16
rendező: Nora Fingscheidt
forgatókönyv: Sally Wainwright Unforgiven c. sorozata alapján Peter Craig, Hillary Seitz, Courtenay Miles
zene: David Fleming, Hans Zimmer
operatőr: Guillermo Navarro
vágó: Stephan Bechinger, Joe Walker
főszereplők:
Sandra Bullock
Neli Kastrinos
Aisling Franciosi
Emma Nelson
Jon Bernthal
Viola Davis
Vincent D’OnofrioW. Earl Brown