Romantikus vígjátékba oltott felnövéstörténet, amelyben egy harmincas éveibe éppen csak belépő nő keresi a helyét a magánéletében és a karrierjében. Sokszor újranézhető, nagyon szerethető, egyéni hangulatú mozi, amiben a klasszikus romkom elemek helyett kreatív, költőien szép, művészi képeket, érzékeny és letisztult színészi játékot, és a sablonokat újrakeretező történeteket kapunk. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

A tizenkét fejezetre, valamint egy prológusra és egy epilógusra bontott romantikus felnövéstörténet középpontjában egy fiatal norvég lány áll. Julie (Renate Reinsve) 29 éves, és nem igazán tudja eldönteni mit kezdjen az életével. Mind a munkájában, mind a magánéletében keresi a megfelelő utat, de mindkét területen időről-időre váltani kényszerül, amikor úgy érzi, hogy valami sokkal fontosabb, érdekesebb, hozzáillőbb jelenik meg a láthatáron.

A prológusban egy pörgős montázsban kísérhetjük végig, amint az orvosi pályát a pszichológusira váltja, majd írói-újságírói ambícióinak próbál engedni, miközben könyvesbolti eladóként tartja fenn magát. Megismerkedik egy közel 15 évvel idősebb férfival, Aksellel (Anders Danielsen Lie) aki a közöttük lévő korkülönbség okozta áthidalhatatlan életcélbeli szakadék miatt szakítani próbál vele, amitől Julie még jobban beleszeret, és végül mégis együtt maradnak.

A közöttük lévő szenvedélyes, intenzív kapcsolatot a “se veled, se nélküled” érzés lengi körbe, és amikor Julie előtt felcsillan egy látszólag lehetetlen, de sokkal vonzóbb kapcsolat lehetősége, enged a csábításnak. Ahogyan ez lenni szokott ilyenkor, az új kapcsolat eleinte izgalmas, de az útkereső lány előbb-utóbb ismét új irányba fordulna. Hezitálását két váratlan esemény is megnehezíti, és Julie eddig sem éppen stabil élete fenekestül felfordul, az addigi vidám, felhőtlen bolyongását pedig nehéz döntések meghozatala és fájdalmas események feldolgozása váltja fel.

A fentiek alapján lehetne ez egy sablonos romantikus vígjáték is, de mind a forgatókönyv frissessége, mind a gyönyörű színészi játék, mind pedig a remek filmes eszközök kreatív alkalmazása magasra kiemeli a filmet a tömegből. Az első másfél órában egyszerre szórakoztató, elvarázsoló és művészi módon jelenítik meg a szerelem és az útkeresés minden izgalmát, ellentmondásosságát, szépségét, és humorát. Hétköznapi jelenetek csapnak át meglepő, elvarázsoló, vagy épp szívmelengető epizódokba. Az utolsó fejezetek komor hangulata elgondolkodtat, kicsit talán meg is rendít, de pont csak annyira, hogy az epilógusban megjelenő, felszabadító hangulatú lezárás kíméletesen visszahúzzon a fényesebb jövőkép felé.

Nem könnyű megfogalmazni, miért igazán nagyszerű ez a film, mert szinte semmi újat nem mutat, de talán pont az lehet benne a jó, hogy a sokszor látottat nagyon szerethető módon tálalja. A romantikus részek természetesek és lazák, mégis költőien szépek; viccesek, ugyanakkor mentesek az amerikai filmek harsány-felszínes gegjeitől és sablonos szituációitól. Az olyan belső utazásokat, mint amikor egy szerelmes ember szeretné megállítani az időt, vagy mint amikor egy varázsgomba trip során megszabadul egy családi feszültségtől, egészen kreatív, művészi, és magába szippantó vizuális megoldásokkal tárják a néző elé. A drámai mélypontokat, tragikus helyzeteket is érzékenyen, nagyon emberi módon és főként a szokásos teátrális kulisszák nélkül ábrázolják. Renate Reinsve tiszta, érzékeny, gyönyörű játékát nem felejti el senki, aki megnézi a filmet – méltán ismerték el 2021-ben Cannes-ban a legjobb női főszereplőnek járó Arany Pálmával.

A világ legrosszabb embere (Verdens verste menneske)
norvég-francia-svéd-dán romantikus vígjáték, 127 perc, 2021
PG: 16

rendező: Joachim Trier
forgatókönyv: Joachim Trier, Eskil Vogt
zene: Ola Fløttum
operatőr: Kasper Tuxen
vágó: Olivier Bugge Coutté

főszereplők:
Renate Reinsve
Anders Danielsen Lie
Herbert Nordrum
Maria Grazia Di Meo
Hans Olav Brenner
Helene Bjørneby