Egy zsidó, egy német és egy orosz nő közös története a második világháború alkonyán. Hogyan omlik le a bizalmatlanság, és az ideológiai különbözőségek emelte fal az emberiesség és a traumatizált sorsközösség által? Valós események ihlette, megrendítően szép történet arról, hogy ami igazán fontos, az nem fejezhető ki zászlókkal, jelvényekkel vagy jelszavakkal. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

1945. áprilisában, a II. világháború végnapjaiban a brit felszabadító csapatok elől menekülő németek többezer zsidó foglyot vagoníroztak be és indítottak ismeretlen cél felé a bergen-belseni koncentrációs táborból. Az összesen három vonatba zsúfolt foglyokat pénzre vagy német foglyokra szerették volna cserélni (”csere-zsidóknak” hívták őket), de két vonatot már útközben feltartóztattak amerikai és szovjet egységek. A harmadik szerelvényt a kelet felől közeledő szovjet csapatoktól megfutamodva magára hagyták az elmenekülő náci őrök egy Tröbitz nevű kis falu határában. A vonaton érkezik Simone (Hanna van Vliet), egy fiatal, holland zsidó nő. Tröbitzben él Winnie (Anna Bachmann), a szintén fiatal, német lány. A szerelvényt felszabadító, és a falut menekülttáborrá alakító szovjet alakulat egyik tagja Vera (Eugénie Anselin), az orosz mesterlövész. Hármuk véletlen találkozását és sorsát követi a valós események által inspirált film.

A második világháborúnak szinte nincs olyan részlete, amit ne dolgoztak volna már fel filmen. Láttunk történeteket a harcoló katonák, a politikusok, a hadvezérek, vagy a hátországban maradt civilek szemszögéből is. Az események többségét pedig jobbára szintén csak a férfiak szemén keresztül mutatták be, férfiak voltak a főszereplői ezeknek a filmeknek, de még a rendezők vagy forgatókönyvírók is férfiak szoktak lenni. Ebbe a homogén rendszerbe hoz üdítő kivételt a holland Saskia Diesing filmje, amely ráadásul három teljesen különböző hátterű és motivációjú fiatal nő kapcsolatán keresztül mutat be egy helyzetet. Habár túl sok esemény nem történik a bő másfél órás játékidő alatt, és az a kevés is egyetlen helyszínen, Tröbitzben folyik, a főszereplők megismerkedése, egymáshoz vezető útja, és szövetséggé kovácsolódása mégis végig a képernyő előtt tartja a nézőt.

Simone kíváncsi, bátor, határozott és céltudatos nő, aki a sebesült, majd később megbetegedett társát, Isaac-ot (Bram Suijker) támogatja. Egyetlen célja, hogy mihamarabb visszajusson hazájába, Hollandiába.
Vera elhivatott katonanő, akit erős küldetéstudata sem akadályoz meg abban, hogy akár saját bajtársait is megfékezze, amikor azok megpróbálnak visszaélni hatalmi pozíciójukkal, és nőkkel próbálnak erőszakoskodni.
Winnie nagyon fiatal, tapasztalatlan német lány, akit traumatizál a falut lerohanó és végletekig kihasználó szovjet katonák arroganciája, és retteg a náci Németország összeomlása utáni bizonytalanságtól.

A három, teljesen különböző kulturális hátterű, nemzetiségű és vérmérsékletű nőt egyetlen közös jellemző köt össze: a személyes trauma, ami kitörölhetetlenül él bennük. Simone a koncentrációs tábor borzalmait hordozza, Verának egy személyes tragédia fűti a küldetéstudatát, Winnie pedig a szovjet katonák kegyetlensége miatt él át visszafordíthatatlan családi tragédiát. Persze a veszteségen túl közös bennük a bizalmatlanság is, aminek lebontását nem segíti a hármójuk között lévő nyelvi akadály sem. Amikor pedig kitör a menekülttáborrá alakított faluban a tífuszjárvány, az egyébként is pattanásig feszített helyzet még nehezebbé válik.

A látszólagos kibékíthetetlenség ellenére a főszereplők az egymásra utaltság és összezártság révén lassan közeledni kezdenek egymáshoz. Bátortalan, finom, de nagyon is emberi, empatikus lépések, kis mozzanatok kezdik lebontani a közöttük álló falakat. Szerintem határozott erénye a filmnek, hogy a három nőt összefűző kötelék kialakulását nem az amerikai drámákra jellemző, elsietett módon, és elcsépelt helyzetekkel mutatják be. Az az út, ami a barátságukhoz vezet, nagyon is göröngyös, és szinte csak az utolsó előtti pillanatban lehetünk biztosak abban, hogy az apró gesztusok, amelyekkel repedéseket okoznak a bizalmatlanságuk és ellenszenvük falán, végül megértő, emberi kapcsolathoz vezetnek. Nincsenek eltúlzott, drámai összeborulások, pedig lehetőség bőven adódna ezekre, mert a rendező kiváló arányérzékkel, apró lépések sorozatán át vezeti végig a személyiségük kibontását. A teljesen hétköznapi cselekvésekben megjelenő finom közeledések, gesztusok teszik hitelessé, természetessé, és emberivé ezt a nem mindennapi történetet. A főszerepeket alakító színészek szépen rétegzett, karakteres, de inkább kifinomult, mintsem harsány játéka (a nyelvi akadályok miatt a testbeszéden és arcjátékon lévő hangsúllyal), és a klasszikus zenei betétek gyakori de nem hatásvadász alkalmazása teszi fel a pontot az i-re.

Van a filmben egy jelenet, amikor Vera próbálja megmagyarázni Simonénak, hogy a tábort meglátogató moszkvai elvtársak valójában nem jó emberek. A nyelvi nehézségek miatt leegyszerűsített mondat akár a film egyik mottója is lehetne:

„Hitler nem jó, Sztálin nem jó.”

Hiszen mi mást is üzenhetne egy olyan történet, amelyben egy holland zsidó, egy német náci és egy orosz kommunista nő köt barátságot? Amikor nem egy közös ideológia, hanem a mindannyiukban ott lévő sérülés, fájdalom és emberiesség az, ami összetartja őket. Nem beszélnek azonos nyelvet, mégis megértik egymást, mert azok a dolgok, amelyek igazán meghatározzák és képesek összekötni az embereket, sokkal mélyebben vannak, mint a nemzeti, vallási, politikai vagy ideológiai hovatartozás. Milyen szomorú, hogy ez csak olyan végtelenül kiélezett helyzetekben kerül felszínre, és válik gyakorlati valósággá, mint egy milliók életét követelő, és milliók szenvedését okozó háború…

További információk a filmről a Mafab.hu adatlapján ITT olvashatók.

Kövesd a Filmtro blogot a közösségi médiában is:
Facebook
Instagram
Twitter

Az elveszett transzport (Lost Transport)
holland-német-luxemburgi történelmi dráma, 97 perc, 2022
PG: 16

rendező: Saskia Diesing
forgatókönyv: Saskia Diesing
zene: Paul Eisenach, Jonas Hofer
operatőr: Aage Hollander
vágó: Axel Skovdal Roelofs

főszereplők:
Hanna van Vliet
Eugénie Anselin
Anna Bachmann
Bram Suijker
Konstantin Frolov
Frieda Barnhard
Germain Wagner