Az igazság bajnokai

Az igazság bajnokai

Anders Thomas Jensen 2020-as filmje a gyász feldolgozását a véletlenszerűség és az elrendelt sors tragikomédiájába csomagolja. Filmdráma, vígjáték, és akciófilm különös elegye szürreális helyzetekkel, esendő, de nagyon szerethető karakterekkel, és elgondolkodtató kérdésekkel. Egyszerre fogsz izgulni, nevetni, és sírni, és talán a végén egy kicsit még tanulni is. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Az egész egy biciklopással indult. Egy észt kislány kék kerékpárt szeretett volna magának, és mivel a kereskedőnek nem volt raktáron, lopatott egyett Dániából. A kék bicikli tulajodonosa, Mathilde (Andrea Heick Gadeberg) emiatt (és egy másik véletlen esemény miatt) édesanyjával kénytelen metróval utazni, ám a szerelvény balesetet szenved, amiben Mathilde anyukája meghal. A hazatérő katona apát, Markust (Mads Mikkelsen) pár nappal később két frissen kirúgott, ügyefogyott statisztikai elemző keresi fel, mert egyikük, aki szintén ott volt a balesetnél, szövevényes magánnyomozása során arra a következtetésre jutott, hogy nem baleset történt, hanem egy szándékos merénylet, amivel egy bűnszervezet egyik emberétől szerettek volna (nem kis mellékáldozattal együtt) megszabadulni. Habár a feltevéseik eleinte egy egészen rossz összeesküvés-elmélet szintjét sem ütik meg, amikor magánnyomozásukba bevonják harmadik társukat, egy nem kevésbé különc informatikai szakit, olyan megdönthetetlen bizonyítékhalmazt állítanak össze, ami már Markust is meggyőzi, és elindul a szédítő bosszúhadjárat.

Andrea Heick Gadeberg és Mads Mikkelsen Az igazság bajnokai c. filmben

A súlyos drámát követő krimiszerű felütésbe humor vegyül, majd egyik pillanatról a másikra egy egészen komoly akciófilmben találjuk magunkat. Markuson kívül is minden szereplőnek megvan a saját múltbéli sérülése, így egyfajta vak vezet világtalant jellegű összetartásban próbálják a közös missziójukat teljesíteni, amelynek során hol a helyzetkomikumokon való nevetéstől, hol a megindító szituációk hatása alatt törölgeti a néző a könnyeit.

A film központi témája, amire a szürreális eseménysort felfűzte a rendező, a véletlenek és a sorsszerűség párhuzamos jelenléte az emberek életében. A rengeteg humor és nyers erőszak ellenére a szereplők szinte ötpercenként elmélkednek olyan fontos pszichológiai, morális, és filozófiai kérdéseken, hogy az ember egyetlen érzéke sem unatkozik egy másodpercre sem. A halál elfogadása és a gyász feldolgozása, az önmagunknak való megbocsájtás, a dolgok egymásból következő természete és a véletlenszerűség kettősségének megértése önmagukban is megtöltenének egy-egy egész estés filmet, de itt most egyetlen filmdrámába oltott, vígjátéki és akciófilmes elemekkel fűszerezett, szürreális, de valahol mégis szívmelengető történetbe sűríti a rendező.

Andrea Heick Gadeberg Az igazság bajnokai c. filmben

Nem könnyű meghatározni, hogy mit is látunk, de hogy nem mindennapi moziélményről van szó, az kétségtelen. A látszólag széttagolt sorstörténetek és az ekletikusan csapongó stíluselemek a jó ritmusnak és dramaturgiának köszönhetően nem esnek szét. A dialógusok elképesztő természetességgel terítenek elénk elgondolkodtató morális kérdéseket. A valószerűtlenül össze nem illő karaktereket összeköti az emberi esendőségből adódó sorsközösség, és az őket megformáló színészek a szürrealitás ellenére hitelesek és pontosak.

Az igazság bajnokai egy különös hangulatú, vegyes érzéseket kiváltó, határozottan kemény, helyenként kifejezetten nyers, mégis nagyon szerethető film, ami egyszerre rombolja le a determinizmus és a véletlenszerűség oszlopait. Kíméletlensége ellenére arra inspirál, hogy figyeljünk egymásra, és hogy ne legyőzendő ellenséget keressünk a fájdalmunk megszüntetésére, hanem társakat, akikkel megosztva enyhíthetjük azt. Hogy a fájdalom nem a bosszútól fog elmúlni, hanem a szembenézéstől, az átéléstől.


Az igazság bajnokai (Retfærdighedens ryttere)
dán filmdráma, 116 perc, 2020
PG: 18

rendező: Anders Thomas Jensen
forgatókönyv: Anders Thomas Jensen, Nikolaj Arcel
zene: Jeppe Kaas
operatőr: Kasper Tuxen
vágó: Anders Albjerg Kristiansen, Nicolaj Monberg

főszereplők:
Mads Mikkelsen
Nikolaj Lie Kaas
Andrea Heick Gadeberg
Lars Brygmann
Nicolas Bro
Gustav Lindh
Albert Rudbeck Lindhardt

Kommentek

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük