Misztikus thrillerbe mártott dráma egy anyáról, aki képtelen feldolgozni kislánya korai elvesztését, és a végsőkig küzd az elfogadhatatlan tragédia meg nem történtté változtatásáért. Egy délibábszerű látomás révén újraéledő anyai ösztönei harcba viszik a reményért, ami már csak az ő lelkében él. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Vannak filmek, amelyek méltatlanul kerülnek az ismeretlenség süllyesztőjébe. Néha még az sem segít a fennmaradásukban, hogy egy korábbi film feldolgozásaként jelennek meg. Így van ez Kim Farrant drámájával is, amely Safy Nebbou 2008-ban bemutatott, L’empreinte de l’ange (Az angyali jel) c. filmjének remake-je. Az ausztrál rendező az alaptörténeten alig változtatott, de a francia filmre jellemző melankolikusan lassú, szomorkás hangulatot misztikus, a legelső pillanattól kezdve feszült atmoszférára cserélte.

A film központi karaktere a Noomi Rapace (A tetovált lány, Prometheus, Bárány) által alakított Lizzie, akinek a kisebbik gyermeke elvesztése olyan súlyos pszichés állapotot idézett elő, amely váláshoz vezetett, és nagyobb gyermekére, a kiskamasz Thomasra (Finn Little) is csak részidős láthatási jogot kapott. Az orvosi kezelés ellenére sem gyógyuló seb miatt, amit a feldolgozatlan gyász okozott, olyan tartós instabil állapotba került, hogy exférje, Mike (Luke Evans) épp a fiuk teljes felügyeleti jogáért küzd.

Az első drámai fordulat akkor következik be, amikor Lizzie egy gyerekzsúron észreveszi Thomas egyik osztálytársának húgát, Lolát (Annika Whiteley). Első pillantásra gyökeret ver benne a gondolat, hogy Lola nem más, mint az ő elvesztett lánya, Rosie. Az egyértelműen képtelen meggyőződés, ami egyébként a gyász feldolgozásának első, tagadási stádiumára utalhat (holott évek teltek el a kislány elvesztése óta), folyamatosan erősödve rögeszmévé válik, és Lizzie minden alkalmat megragad, hogy a kislány közelében lehessen.

Összebarátkozik Rosie édesanyjával, Claire-rel (Yvonne Strahovski), de ez a barátság csak addig tart, amíg Claire fel nem fedezi Lizzie egyre furcsább viselkedését. Zavart főhősünk meggyőződésből egy idő után ugyanis határozott vágy alakul ki, hogy bebizonyítsa: Lola valójában Rosie, és nála a helye. Az eddig is feszült hangulatú dráma határozott thrillerbe csap át, és amikor a néző már éppen azt latolgatja, vajon mennyi idő múlva történik valami súlyos tragédia, vagy mikor kerül egy zárt pszichiátriai osztályra a jobb sorsra érdemes Lizzie, elérkezik a második drámai fordulat, amit a spoilermentesség miatt itt most nem részletezek.

Aki szereti a kissé misztikus, feszült hangulatú, de azért nagyon is emberi történeteket, és nem látta a Magyarországon egyébként ismeretlen francia eredetit, annak nagyon ajánlom, mert hála a műfaji csavaroknak, és a páratlan színészi játéknak, maradandó élményt nyújt ez a film. Noomi Rapace több mint meggyőző hitelességgel alakítja az önmagával és a külvilággal küzdő, összetört, de mégis emberfeletti erővel harcoló anyát. Yvonne Strahovski visszafogottabb, elegánsan titokzatos, és egyben határorozottan szigorú női szerepe ismerős lehet A szolgálólány meséje c. sorozatból. Itt azonban még egy kicsivel több árnyalatot is kapunk belőle, amikor ez a határozott, védelmező karakter darabjaira hullva összeomlik. Lola szerepében Annika Whiteley a korát meghazudtoló ügyességgel játszik, és egyébként a film végén, a stáblista alatt felhangzó dalban is ő dúdol. És ha már zene: fontos megemlíteni, hogy nagy szerepe volt a jól megkomponált, mégsem hatásvadászatra játszó zenei aláfestésnek abban, hogy a látszólag fordulatmentes és jól kiszámítható történet végig izgalomban tartsa a nézőt, aki valami miatt unatkozni próbálna Noomi Rapace lenyűgöző játéka közben.

Az igazság nyomában (Angel of Mine)
ausztrál-amerikai dráma-thriller, 98 perc, 2019
PG: 18

rendező: Kim Farrant
forgatókönyv: Safy Nebbou forgatókönyve alapján Luke Davies, David Regal
zene: Gabe Noel
operatőr: Andrew Commis
vágó: Jack Hutchings

főszereplők:
Noomi Rapace
Luke Evans
Yvonne Strahovski
Annika Whiteley
Finn Little
Rebecca Bower
Indi Serafin