Súlytalan felnövéstörténet valós események alapján, amely könnyűsége ellenére (vagy talán épp annak okán) mégis nagyon figyelemre méltó. Egy irodalmi ügynökség vezetői asszisztensének naplója, ami olyan jólesik, mint egy pohár hűvös bor egy meleg tavaszi délutánon. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

A film hatása alatt legszívesebben egy öreg írógépen vetném papírra ezt a kis ajánlót, ahogyan a J.D. Salinger műveit is gondozó irodalmi ügynökség bármelyik dolgozója tette a kilencvenes évek közepén, amikor a film játszódik. A friss diplomás Joanna Rakoff (akinek azonos című, saját élettapasztalatain alapuló könyve szolgált a forgatókönyv alapjául) írói ambíciókkal fűtve elhagyja barátját, és New York-ba költözik, ahol szinte azonnal állást szerez az említett ügynökség vezetőjének asszisztenseként. Az ügynökség szigorú, maradi, de rendkívül sikeres vezetője, Margaret (Sigourney Weaver) azzal a feladattal bízza meg Joannát (Margaret Qualley), hogy a J.D. Salingernek címzett rajongói leveleket előre gyártott, személytelen sablonok alapján válaszolja meg, fenntartva ezzel a zárkózott íróról kialakult megközelíthetetlenség képét.

Attól eltekintve, hogy a hetvenes évek közepét idéző stílusban berendezett irodában a szintén húszéves technikai berendezésekkel kell dolgoznia (köszönhetően főnöke technofóbiájának), a munka borzasztóan unalmas. Az ambíciózus, érzelmekkel fűtött, de egyébként rendkívül introvertált Joanna azzal próbálja az egyhangúságot megtörni, hogy munkautasításával ellentétben egyedi, személyre szabott válaszokat kezd írni. Ez akár komolyabb konfliktust, drámai helyzeteket is teremthetne, de ebben a filmben ilyenekkel nem találkozhatunk. Az egész történetvezetésre jellemző könnyedség, a drámai helyzetek kiélezetlensége, a kilencvenes évek New York-jának értelmiségi miliője mégsem teszi unalmassá a filmet, nem hiányoljuk belőle a grandiózus ívet.

Legfőképpen azért nem, mert olyan embereket, és olyan történeteket látunk itt, amik majdhogynem hétköznapiak, szinte bármelyikünkkel megtörténhetnek, így könnyen tudunk azonosulni az egyes karakterekkel. A drámai csúcspontok hiányát ellensúlyozzák a gyönyörűen fényképezett, stílusos enteriőrök, a festőien fényképezett New York-i utcaképek, a szívmelengető történethez természetesen illeszkedő barnás-narancsos színtónus. Az a fajta film, amit a vizuális esztétikája miatt akár dialógusok nélkül is szívesen végignézne az ember, de a visszafogottan elmesélt felnövéstörténet értékét a két női főszereplő emeli igazán magasba.

A Joannát alakító Margaret Qualley-t legutóbb a Volt egyszer egy Hollywood hippijeként láthattuk filmvásznon, de a sorozatrajongók a The Leftovers Jill Garvey-jaként is emlékezhetnek rá. A táncművészetben is kiváló, fiatal színésznőre jellemző zsigeri természeteseség itt is megteszi a hatását: Qualley-nak minden mozdulata, minden arckifejezése beszédes, szavak nélkül is rengeteget mond az eljátszott karakterről. Az introvertált emberbe zárt lázadó, érzelmes, kitörni vágyó személyiséget olyan laza természetességgel hozza, amire építve egy percig sem lehet unalmasnak nevezni ezt az egyébként nem túl eseménydús filmet.

Sigourney Weaver még Qualley-nál is fényesebben ragyogja be ezt a bő másfél órát. Szigorú, morózus, cinikus főnököt játszani sokan tudnak, de az a tartás, elegancia, és méltóságteljesség, amivel ezt vegyíti, elképesztően magas színvonalú, és úgy illik a színésznőre, mint bármelyik ruhája, amit a filmben visel. Az általa alakított karakter a történet végére fedi fel igazán a sokrétűségét, így válik többdimenzióssá, és ezáltal nagyon emberivé is.

Még a filmben végig láthatatlanul maradó Salinger is tartogat a nézőknek meglepetéseket, ami szintén annyira jólesik, hogy akár az sem zavarna, ha kiderülne: a fele sem igaz annak, ahogyan őt ábrázolták. Ha mindenképp üzenetet szeretnénk keresni ebben a kedves, gyönyörűen kivitelezett történetben, akkor olyan közhelyes igazságok jutnának eszünkbe, mint hogy az önmegvalósításhoz vezető úton mindig ragaszkodj az álmaidhoz, ne félj szembemenni az árral, sajátítsd el a szakmai alázatot, és tanulj meg nemet mondani. Szerencsére ezeket a sablonos jótanácsokat egyáltalán nem a szokásos filmes klisékkel valósították meg, így az Egy évem Salingerrel megmaradhat egy szívmelengető, finom, könnyű, de mégis színvonalas szórakoztatást nyújtó alkotásnak.
Sok ilyen kellene még!

Egy évem Salingerrel (My Salinger Year)
kanadai-ír filmdráma, 101 perc, 2020
PG: 12

rendező: Philippe Falardeau
forgatókönyv: Philippe Falardeau (Joanna Smith Rakoff regénye alapján)
zene: Martin Léon
operatőr: Sara Mishara
vágó: Frédérique Broos, Mary Finlay

főszereplők:
Margaret Qualley
Sigourney Weaver
Douglas Booth
Brían F. O’Byrne
Seána Kerslake
Colm Feore