A magyar oktatási rendszer krónikus betegségei egy Berlinből hazaköltöző, ötödikes kisfiú, és egy pályakezdő, fiatal tanárnő szemén keresztül. Szimler Bálint önéletrajzi ihletésű, javarészt civilekkel forgatott első egész estés játékfilmje egy groteszk humorral átszőtt, epizodikus szerkezetbe öntött, gyönyörű képsorokkal bemutatott társadalomrajz. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Szimler Bálint első fikciós nagyjátékfilmje a rendező egyik, még gimnazista koráig visszanyúló alkotói tervének a megvalósulása. Mondhatnánk, hogy épp időben érkezett, hiszen az utóbbi években mind a magyar, mind a nemzetközi filmvilágban igazi iskolafilm-trend alakult ki, de a Fekete pont sajnos pont annyira aktuális ma, mint lett volna harminc éve bármikor. A kritikus hangvételű filmterveket élesen elutasító magyar filmtámogatási rendszer helyett a magyar filmszakma szenvedélyes összefogása tette lehetővé, hogy ez az alkotás létrejöhessen. Tizenkilenc producer támogatása, Rév Marcell, Emmy-díjas operatőr hazautazása (és több, jelentős bevételt generáló projektről való lemondása), a legtöbb stábtag önkéntes részvétele, a lelkes civil szereplők odaadó munkája és közösségi finanszírozás kellett ahhoz, hogy ez a terv beteljesülhessen.

A Fekete pont főszereplője, Palkó (Paul Mátis) Berlinből költözik haza a szüleivel, hogy megkezdje az általános iskola ötödik osztályát, pont úgy, ahogyan Szimler az Egyesült Államokból tért haza kilenc éves korában. Mindkettőjüket kulturális sokkhatásként érték a magyar társadalomba, és azon belül a tekintélyelvű, a szabályokat poroszos szigorral betartató, rugalmatlanná csontosodott közoktatási rendszerbe való beilleszkedés nehézségei. A film egészén átívelő remek metafora tárgyához, a keretéből kihulló ablakhoz hasonlóan Palkó is lépten-nyomon kiesik abból az elöregedett, diszfunkcionális keretrendszerből, amelynek a tanárok, a szülők, és maguk a diákok is egyszerre fenntartói és elszenvedői.

Palkó mellett az osztályfőnököt egy tanéven át helyettesítő, pályakezdő Juci néni (Mészöly Anna) is “rendszeridegen” a nyolcvanas éveket idéző külsejű és szellemiségű iskolában. A fiatal tanárnő ugyanis a saját iskoláskori élményeit ellenpontozva új szemléletmódot próbál meghonosítani az osztályban. Az évtizedek óta látványos hanyatlást mutató frontális oktatás helyett megpróbál közelebb kerülni a gyerekekhez, bevonni őket az órák alakításába, és egyszerű, de addig nem látott módszerekkel felkelteni az érdeklődésüket az utált magyar irodalom iránt. A végletekig központosított, értelmetlen szabályokat katonai szigorúsággal követő tanári kar azonban pont úgy próbálja visszametszeni a friss szemléletű módszertant, ahogyan Palkó “deviáns” (valójában teljesen érthető, logikus) viselkedése ellen lépnek fel.

A rendező határozottan ügyelt arra, hogy ne a tanárokat állítsa be az oktatási rendszer értelmetlenségeinek és kudarcainak felelőseiként. A tanári kar egyetlen tagja sem személyiségéből fakadóan rosszindulatú, és nem valamiféle zsigeri gonoszság miatt lépnek fel a diákokkal szemben úgy, ahogyan az 30-40 éve kódolva van ebben a rendszerben. Egyszerűen maguk sem ismerik fel, hogy amit tesznek, azzal a saját jóindulatuk és pozitív céljaik ellenére egyrészt konzerválják az évtizedes múltra visszatekintő, mérgező kereteket, másrészt önmaguk is annyira felőrlődnek és kiégnek benne, hogy amikor egy kívülről érkező, romlatlan ember tükröt tart nekik, azt érthetetlen támadásként fogják fel.

A film egymással laza összefüggésben álló, rövid epizódokra van tagolva, amelyekben az iskolai rendszer jól ismert problémái adják a konfliktusokat: napi szintű zsonglőrködést okozó tanárhiány, az intézményfenntartó groteszk értelmetlenségei, indokolatlan elbocsátások, büntetésre építő motivációs rendszer, túlhajszoltságból fakadó kiégés, a testi fenyítés kérdésköre, és persze a rossz minőségű menzakoszt. Az egésznek nincs egy jól körülhatárolható drámai íve, a konfliktusok nem kerülnek feloldásra, és elsőre a töredezett szerkezet is céltalannak tűnhet. Ugyanakkor a Fekete pont szerintem sokkal inkább egy groteszk humorral ízlésesen fűszerezett, elgondolkodtató, már-már dokumentarista korlenyomat, mintsem egy klasszikus dráma, amiben az alkotó úgy tesz, mintha a kezében lenne a megoldás kulcsa. Ebben a tekintetben hasonló A tanári szoba c. filmhez. Noha a német film egységesebb történetvezetésű, a felvetett probléma ott sincs lezárva. Amit annál a filmnél éreztem, az jellemző itt is: tükröt tart, figyelmeztet, dokumentál, és ezek nagyon fontos, értékes tulajdonságai egy jelenkori nehézségeket feldolgozó drámának.

A tartalom mellett legalább ugyanakkora figyelmet érdemel a formai megvalósítás is. A filmet elsősorban technikai okok miatt forgatták a ma már ritkaságszámba menő 16 mm-es nyersanyagra, de a kissé szemcsés, meleg hangulatot árasztó, valódi “filmes” látványvilág tökéletesen illeszkedik a 80-as évek óta alig változott külsőségekhez. Szándékosan nem egy teljesen lepattant vidéki, de nem is egy korszerű, színvonalas budai iskolában forgattak, hanem egy olyan lakótelepi helyszínen, ami abszolút átlagosnak mondható akár a fővárosban, akár a vidéki városok többségében. Rév Marcell gyönyörű nagytotálokban örökítette meg ezt a környezetet, de a főszereplők szótlan belső vívódásairól készült ultraközeli felvételek is a rá jellemző művészi igényességet tükrözik. Persze nem egyszerűen csak szépek ezek a felvételek, de annyira együtt élnek a szereplőkkel, hogy felnőtt fejjel is szó szerint újra átéljük a kínzó felelések feszültségét, a tesiórák fárasztó körfutásait vagy az iskolaudvar frissítően lágy szelét.

Nagyon féltem attól, hogy a magyar filmekre jellemző, papírízű, mesterkélt dialógusok itt is rombolják majd az élményt, de ezt Szimler Bálint zseniális megoldásai teljesen megakadályozták. Egyrészt szinte kizárólag csak civilekkel forgatott, vagyis a főszerepet alakító Mészöly Annán és a film első perceiben egy pillanatra megjelenő Marozsán Erikán kívül egyetlen színész sem szerepel a filmben. Másrészt az improvizatív színészvezetés (alig voltak előre megírt dialógusok) végtelen szabadsága egyben tökéletes természetességet is eredményezett. Ez a Petőfi-elemzős irodalomórás jelenetnél, valamint a társadalmi széttagoltságot és a szolidaritás hiányát parádésan bemutató szülői értekezletnél érezhető a leginkább. A dialógusok főbb támpontjainak meghatározása után a civil szereplők gyakorlatilag önmagukat adták: a saját élményeikből táplálkozva, a saját hangjukon megszólalva vitték a dialógust, amibe csak a kritikus pontokon lépett be irányítóként valamelyik stábtag. Az eredmény: úgy vonódik be ilyenkor a jelenetbe a néző, mintha maga is ott lenne az osztályban, a tanári szobában, vagy a szülői értekezleten.

A Fekete pont jól érthető metaforái és gyönyörű képi világa ellenére kíméletlen realizmussal, és csak a szükséges mértékű drámai sarkításokkal hívja fel a figyelmet egy olyan problémahalmazra, amellyel hosszú évtizedek óta élünk együtt. Noha a befejezés sem kecsegtet azzal a reménnyel, hogy az egyéni kezdeményezések valaha is utat törhetnének maguknak, és hogy előbb-utóbb valami igazán előremutató változás indulhatna be, mégis fontos korlenyomat és egyben figyelmeztetés is ez számunkra. Amíg egyetlen Juci néni küzd egy teljes tanári karral, az iskolafenntartó intézményrendszerrel és azokkal a szülőkkel, akik ugyanebben a keretrendszerben szocializálódtak, addig a Palkók sorsa is megpecsételt. Egy hibásan és kifejezetten toxikusan működő rendszer addig teremti újra önmagát, amíg létre nem jön az a kritikus tömeg, amely képes megállítani és lebontani azt, hogy teret adjon azoknak, akik jó ideje ismerik a megoldást a problémáira, de jelenleg szélmalomharcra vannak kárhoztatva.

További információk a filmről a Mafab.hu adatlapján ITT olvashatók.

Kövesd a Filmtro blogot a közösségi médiában is:
Facebook
Instagram
mastodon

Fekete pont

magyar filmdráma, 119 perc, 2024

PG: 12

rendező: Szimler Bálint

forgatókönyv: Szimler Bálint

zene: Lajhó Dorka, Sabák Péter

operatőr: Rév Marcell

vágó: Ördög Zsófia

főszereplők:

Paul Mátis

Mészöly Anna

Kovács “Dadan” Ákos

Mátis Inez

Ferenczi Gábor

Lőkös Ildikó
Marozsán Erika

Nádasi László

Márton Eszter

Bruck Zsuzsanna
Dragon Gábor
Gombos Judit