Hannát, az átlagosnak látszó kamaszlányt a finn tundrán neveli és képezi profi bérgyilkossá apja, az egykori titkos ügynök Erik. Amikor elérkezettnek tűnik az idő, leleplezik magukat, és megindul a hajtóvadászat a természetfeletti képességekkel rendelkező lány és az apja után. Joe Wright a kosztümös lányregények adaptációi után merész műfaji váltással egyedi hangulatú, különleges akcióthrillert forgatott a 17 éves Saoirse Ronan főszereplésével. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Joe Wright rendező neve elsősorban olyan kosztümös (romantikus) drámákhoz kötődik, mint a Büszkeség és balítélet vagy a Vágy és vezeklés. Éppen ezért okozott komoly meglepetést, amikor 2011-ben egy teljesen más műfajban próbálta ki magát: a Hanna – Gyilkos természet ugyanis egy pörgős akcióthriller, még ha nem is teljesen ugyanolyan, mint amit ettől a zsánertől megszoktunk. Az eredmény ugyanis egy olyan film lett, amely közel sem tökéletes (a műfaj kedvelői több hibát is felfedezhetnek benne), összességében mégis rendkívül egyedi, és sok szempontból kiemelkedik az akciófilmek szürke egyhangúságából.

A történet középpontjában Hanna (Saoirse Ronan) áll – egy 16 éves lány, akit apja, Erik Heller (Eric Bana) a civilizációtól elzárt, rideg és barátságtalan finn vadonban nevel. Ám ez nem egy átlagos apa-lánya történet: Erik egykori CIA-ügynök, aki a lányát születése óta tökéletes bérgyilkossá képezi ki. Amikor Hanna úgy érzi, készen áll a külvilágra, egy rádióadóval jelzi a CIA-nak a pozíciójukat, ezzel elindítva azt a hajtóvadászatot, amelyre egész életében készült. Hanna a megpróbáltatásai során nem csak a valódi világot ismeri meg, de egyre többet tud meg saját életéről és múltjáról is.

Az az alapötlet, hogy bemutassák, mi történik, ha egy fizikailag és mentálisan tökéletesen kiképzett, de a civilizált világot csak könyvekből ismerő kamaszlány találkozik a valósággal, talán nem túl egyedi, de itt adnak hozzá egy csavart is, pontosabban egy a film kétharmadán végighúzódó, titokzatos rejtélyt. A lánynak ugyanis, aki folyékonyan beszél több nyelven, bárkit legyőz közelharcban, jól kezeli a lőfegyvereket, de még soha nem hallott zenét, nem látott családi pikniket vagy talk show-kat, meglehetősen homályos a múltja.

Noha a rejtély bizonyos részleteiről a film jó ütemérzékkel lassanként fellebbenti a fátylat, több fontos logikai lyukat is hagytak a forgatókönyvben. Spoilerezni nem szeretnék, de számomra nem derült ki, hogy pontosan miért is kell Hannának és Eriknek menekülnie, vagy hogy egyáltalán mi volt a célja a lány kiképzésének és elengedésének akkor, amikor tudható volt, hogy a CIA évek óta arra várt, hogy lecsaphasson rájuk. Szerencsére ezekért az írói hibákért bőven kárpótol a film stílusa és az alkalmazott filmnyelvi megoldások, amelyek az akciófilmes műfajra egyáltalán nem jellemző művészi igényességet, szépséget hoznak be, megteremtve ezáltal az alkotás különleges hangulatát.

Wright érdekes módon ötvözi a népmesei elemeket a modern akciófilmmel, mindezt sokszor olyan képregényszerűen eltúlzott, túlkoreografált vagy éppen stilizált akciójelenetekkel, amelyek engem kifejezetten Tarantino stílusára emlékeztettek. A Grimm-testvérek házában zajló finálé, a farkas-szimbolika, vagy Hanna gyermeki ártatlanságának és halálos veszélyességének kontrasztja mind a mesei hagyományokra utal. Ez a megközelítés szokatlan ebben a műfajban, de kétségtelenül jól működik. Wright képes anélkül váltani a lassú, kontemplatív jelenetek és a gyors tempójú akciók között, hogy az veszélyeztetné a történetmesélés koherenciáját. Ez utóbbit erősítheti egy remek keretes szerkezet, amely esztétikai és narratív szempontból is összefogja az izgalmas, fordulatos történetet.

Ami a logikai hiányosságok és a képregényes túlzások ellenére számomra mégis szerethetővé tette ezt a filmet, az a rendező korábbi alkotásaira is jellemző, magas színvonalú audiovizuális élmény. A fényképezés az első képkockától az utolsóig szemet gyönyörködtető: a havas finn táj sivárságának szépsége, a titkos CIA-főhadiszállás steril tökéletessége, a marokkói sivatag vakító fényei és a különféle európai helyszínek vibráló színei mind-mind festményszerűen gyönyörű kompozíciókkal jelennek meg. A valódi moziélményt a pörgős, kézi kamerás akciójelenetek és a merengő, emberi gondolatokat közvetítő lassú snittek intim, szuperközeli képeinek tökéletes ritmusban adagolt változatossága biztosítja. A film zenéjét a The Chemical Brothers szerezte. Ez elsőre talán szokatlan választásnak tűnhet, az elektronikus zene mégis tökéletesen illeszkedik a modern akcióthriller hangulatához, és különösen az üldözési jelenetekben fejti ki hatását. Itt kell kiemelni a vágás nagyszerűségét: a zene intenzitása és ritmusa tökéletes összhangban van a történések tempójával és érzelmi felfokozottságával.

Ami a színészi munkát illeti, elfogultság nélkül kijelenthető, hogy ezt a filmet Saoirse Ronan viszi el a hátán. Az ír színésznő, aki a forgatás idején mindössze 17 éves volt, lenyűgöző hitelességgel alakítja Hannát. Nagyon ügyesen formálja meg a karakter kettősségét: egyszerre törékeny, naiv kamaszlány és profi, halálos fegyver. Ronan intenzív, átható jelenléte, szinte természetfeletti nyugalma, ugyanakkor a kritikus pontokon megjelenő törékenysége tökéletesen építi fel a karakter komplexitását. Eric Bana az apa szerepében meggyőző, bár szerepe kissé háttérbe szorul. Szerintem Marissa Wiegler (Cate Blanchett) karaktere a forgatókönyv igazi gyenge pontja: habár Cate Blanchett a tőle megszokott magas színvonalon alakítja a hideg professzionalizmust sugárzó CIA-ügynököt, az semmiképpen nem az ő hibája, hogy ez a karakter meglehetősen egydimenziósra sikerült.

A Hanna – Gyilkos természet nem egy tökéletes film, de mindenképpen egyedi és figyelemre méltó darab. Akik különleges hangulatú akciófilmre vágynak, és többre értékelik a moziélményt fokozó művészi igényességet, mint a lézerpontos és kikezdhetetlen forgatókönyvet, szeretni fogják. A film azoknak is igényes szórakozást ígér, akik az akciók tekintetében nem ragaszkodnak a valósághű kivitelezéshez, de kedvelik a szépen koreografált, helyenként a realitást a művészi megjelenítés oltárán feláldozó, bitangjó zenével aláfestett jeleneteket. A Hanna a hibái ellenére is ékesen bizonyítja, hogy Joe Wright sokoldalú rendező, aki képes különböző műfajokban is maradandót és egyedi stílusút alkotni.

További információk a filmről a Mafab.hu adatlapján ITT olvashatók.

Kövesd a Filmtro blogot a közösségi médiában is:
Facebook
Instagram
mastodon
Threads

Hanna – Gyilkos természet (Hanna)

amerikai-angol-német akcióthriller, 111 perc, 2011

PG: 16

rendező: Joe Wright

forgatókönyv: Seth Lochhead, David Farr

zene: Tom Rowlands és Ed Simons (The Chemical Brothers)

operatőr: Alwin H. Küchler

vágó: Paul Tothill

főszereplők:

Saoirse Ronan

Eric Bana

Cate Blanchett

Tom Hollander

Jessica Barden
Olivia Williams
Jason Flemyng
Aldo Maland
Michelle Dockery
Christian Malcolm
Jamie Beamish
Tim Beckmann
Paul Birchard
John Macmillan
Vicky Krieps