Istennel a vágy ellen

Istennel a vágy ellen

A Netflix dokumentumfilmje a főként keresztény alapokon működő, heteroszexuálissá alakító, ún. reparatív terápiát alkalmazó közösségekről, intézményekről, a kezelésen átesett és azt túlélő személyek szemüvegén át. SPOILERES élménybeszámoló.

“A reparatív vagy konverziós terápia célja megváltoztatni egy személy szexuális irányultságát vagy nemi identitását egy vallási vezető, képzett tanácsadó, vagy sorstárs támogató csoportok révén. Az összes jelentős orvosi és mentálhigiénés szervezet károsnak nyilvánította ezt a gyakorlatot.”

Ezzel a felvezetéssel kezdődik Kristine Stolakis rendező és Ryan Murphy producer dokumentumfilmje, ami 2021. augusztus elejétől látható a Netflixen. A film egy reparatív terápián átesett leszbikus nő (Julia Rodgers) történetén keresztül enged bepillantást egy olyan folyamatba, amiről már sokan hallottak, de talán kevesen értik igazán. Julián és sorstársain keresztül kapunk betekintést abba, hogy milyen út vezet a terápiás közösséghez való csatlakozásig, hogyan éli meg az ember a folyamatot, mi vezet később a közösség elhagyásához, és hogy mindeközben milyen sérüléseket szenved el az ember. Már amennyiben túléli, ugyanis egy ilyen “kezelés”, bármennyire is ártalmatlannak tűnik a résztvevők számára, adott esetben olyan súlyos mentális válságba sodorhatja az embert, amely öngyilkossághoz is vezethet. Nem véletlenül használják a terápiás csoportokat elhagyókra a túlélők kifejezést.

Julia Rodgers

A film vezérfonala Julia története, aki rendezett családi körülmények között nőtt fel egy hívő keresztény családban. 16 évesen vallotta be szüleinek, hogy a nőkhöz vonzódik, akik ekkor a Living Hope nevű vallási szervezet ismert vezetőjéhez vitték segítségért. Julia (több társához hasonlóan, akik szintén megszólalnak a dokumentumfilmben) szeretett volna a keresztény jóság eszményének megfelelően élni, ezért nem csak hogy önként vetette alá magát a reparatív terápiának, de később aktivista is lett belőle. Azonban nála is, mint minden hasonló, konverziós kezelés alatt álló embernél, teljesen hatástalan volt az eljárás. A sok hazugság, amit közösségi és hitbéli támogatással próbált önazonossá tenni, nem hogy nem segítette őt a heteroszexuálissá alakulásban, épp ellenkezőleg: olyan szintre fokozta a kognitív disszonanciát önmagában, ami öngyűlölethez és önbántalmazáshoz vezetett.

Az Egyesült Államokban a hetvenes évektől kezdve az egyik leghíresebb keresztény, “exmeleg” közösség az Exodus volt, amely több mint három évtizeden át tevékenykedve emberek százainál, ha nem ezreinél okozott hasonló sérüléseket. Az Exodus több vezetője is hasonló utat járt be, mint Julia, és többen közülük ma már éppen az ilyen gyülekezetek tevékenységeinek ártalmasságára igyekeznek felhívni a figyelmet minden lehetséges eszközzel. Erre annál is inkább nagy szükség van, mivel az Exodus helyét azóta több más, nem egyszer a startup vállalkozások módszerével felépült közösség vette át. Egy ilyen, napjainkban is működő, sőt, gyorsan terjeszkedő szervezetetet is bemutat a film. Ez a csoport a legújabb trendeknek megfelelően már nem zárt üléseken, konferenciákon, hanem utcai felvonulásokon, online közösségi fórumokon, és fesztiválhangulatú eseményeken terjeszkednek.

Pillanatkép az Istennel a vágy ellen c. filmből

Fontos kiemelni, hogy ellentétben a kifejezetten haszonleső, a tagok kihasználását célzó szektákkal szemben az exmeleg közösségeket kizárólag a vallásos hitben gyökerező jóindulat vezeti. Ami viszont sajnálatos, hogy ezek a szervezetek a saját hitükön kívül gyakorlatilag semmit nem hajlandók figyelembe venni. Sőt, az ügyük valóságosságának igazolásaként időnként kétes hírű, tudományos körökben ismeretlen (erős kifejezéssel élve sarlatán) pszichiáterekkel is szövetkeznek, hogy azokat az identitásproblémákkal küzdő embereket is megnyerjék maguknak, akik tudományos megerősítésre is vágynak. Önkéntes alapon működnek, senkit nem szerveznek be, vagy tartanak a gyülekezetben erőszakkal, ugyanakkor a tevékenységük károsságát – ahogyan azt a felvezető idézetben is olvashatjuk – ma már egyetlen mértékadó mentálhigiénés szakértő vagy intézmény sem kérdőjelezi meg.

John Paulk

A reparatív terápiás kezelések egyik közös alapja, hogy a heteroszexuálistól eltérő nemi identitást valamilyen gyermekkori traumára vezetik vissza, és ezáltal egy “gyógyítható” állapotként kezelik. Amikor valakiről egyértelműen bizonyítható, hogy semmilyen trauma nem érte, akkor egyszerűen közlik az emberrel, hogy valószínűleg csak nem emlékszik rá, mert annyira fiatal korában történt. A közösség tagjai a hitükre hagyatkozva olyan szinten elfojtják a saját identitásukat, hogy eljutnak a heteroszexuális házasságig is, amit azonban soha nem tudnak olyan természetesen felszabadult módon megélni, mint egy született heteroszexuális ember. A folyamatosan feltörő, a hitközösség elveivel ellenkező érzelmeik meghasonlott, frusztrált, sokszor depresszív személyiségzavarhoz vezetnek. Aki elég kemény, az leéli így az életét, és soha nem lesz felszabadult, boldog, önazonos. A kevésbé erősek megtörnek, és vagy az öngyilkosságba menekülnek, vagy szerencsésebb esetben megtalálják a kivezető utat.

Juliának sikerült. Hátat fordított az exmeleg közösségeknek, talált egy befogadó gyülekezetet, ahol a társukhoz hűséges, hívő keresztény embereket akkor sem tartják bűnösnek, ha azonos nemű emberrel kötik össze az életüket. Házasságát az általa szilárd meggyőződéssel követett istenhitben szentesíttethette, és ma önazonos, boldog, kiteljesedett párkapcsolatban élhet.

Julia Rodgers az esküvőjén

A filmben megszólaltatott többi túlélő is megtalálta a saját identitásának megfelelő beteljesülést, de az odáig vezető út mindegyikük esetében traumákkal, sérülésekkel járt. Mindez elkerülhető lett volna, ha a társadalmunkban elfogadott lenne a nem heteroszexuális identitás is. Ha a minket körülvevő világ nem húzna éles elválasztóvonalat a hívő, keresztény, vagy csak simán tisztességes állampolgár és a nem heteroszexuális ember fogalma közé. Ha nem stigmaként, hanem egy semmiféle hátrányt nem jelentő tulajdonságként tudnánk az eltérő szexuális identitásra gondolni. Ahogyan nem közösítjük ki a kisebbségben lévő balkezeseket sem, és senki nem háborodik fel azon, hogy ma már lehet kapni balkezeseknek gyártott használati tárgyakat is, úgy a nem heteroszexuális embereknek is járna a hasonlóan integrált társadalmi elfogadottság. Amíg ezt nem érjük el, addig lesznek átnevelő intézmények, és lesznek áldozatok is.


Istennel a vágy ellen (Pray Away)
amerikai dokumentumfilm, 101 perc, 2021
PG: 13

rendező: Kristine Stolakis
zene: Laura Karpman, Nora Kroll-Rosenbaum
operatőr: Melissa Langer
vágó: Carla Gutierrez

Kommentek

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük