Amikor a sci-fi és a romantikus műfajokat házasítják, abból rendszerint vagy nagyon bugyuta, vagy elképesztően szerethető dolog sül ki. Keretezzük be a képet egy világjárvány disztópiájába, és máris megérkeztünk. A filmet nem a koronavírus pandémia ihlette, sőt: a forgatása lezárult a járvány kitörése előtt, de ironikus módon pont a járvány miatt csúszott a bemutatója ekkorát. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Különös, gyógyíthatatlan betegség terjed járványként a világban. Aki elkapja, elveszíti az emlékeit. Először csak a közelmúlt eseményei homályosodnak el, aztán a gyermekkori emlékek tűnnek el nyomtalanul, míg egy napon arra ébredünk, hogy fogalmunk sincs, ki az, akivel egy ágyban fekszünk, holott évek óta házasok vagyunk. Van, akinél drámai gyorsaságú a betegség lefolyása, másoknál lassú a progresszió, de aki elkapta, annak nincs kiút. Vagy mégis?

Kutatók felfedeznek egy könnyű, de kockázatos agysebészeti beavatkozást, amivel állításuk szerint jó eséllyel megfékezhető a kór. Kísérleti beavatkozás lévén nem mindenki részesülhet a lehetőségben, hogy átessen a kezelésen, emiatt néhányan összeesküvés-elméleteket terjesztenek arról, hogy az egész járványt szándékosan robbantották ki, mások saját magukon próbálják a műtétet elvégezni. A fenti keretek egy izgalmas, disztópikus sci-fi alapját adnák, de ebbe ezúttal nem egy kalandos történetet, hanem egy melankolikusan romantikus drámát csomagoltak az alkotók.

Emma (Olivia Cooke) és Jake (Jack O’Connell), a történet két főszereplője boldog, fiatal házasok, tele romantikus emlékekkel. Felhőtlen kapcsolatukat beárnyékolja, amikor Jake egyre komolyabb memóriazavarairól kiderül, hogy azokat is a titokzatos fertőzés okozza. Mivel addigra már a tágabb környezetükben és szűk baráti körükben is megtapasztalták, milyen az, amikor egy fiatal ember az Alzheimer-kórhoz hasonló lefolyású betegség révén fokozatosan elveszíti a világgal való kapcsolatát, az első reakciójuk a pánik lesz. Emlékek nélkül, legyenek azok akár a tegnapi nap eseményei, vagy a kapcsolatuk eddigi történései, kiüresedik, céltalanná és értelmetlenné válik az életük.

A kezdeti pánik és tagadás után felcsillan a remény Jake betegségének kezelésére, azonban ez sem tart sokáig, és bele kell törődniük az elfogadhatatlanba: Jake előbb-utóbb megszűnik annak lenni, aki volt. Mit tehet ebben a helyzetben két ember? Próbálják meg lassítani a folyamatot, emlékezet-gyakorlatokkal visszahozni az egyre távoló memóriadarabkákat, vagy beletörődve, egymást minden nap újra és újra felfedezve kezdjenek új életet? És mi lesz, ha Emma is megbetegszik? Mi történik akkor, amikor elérik azt a pontot, amikor már egyikük sem emlékszik a másikra? Újra lehet kezdeni az életet, ha a szellemi képességeinkből egyedül az emlékek elraktározása vall kudarcot? Lehet-e egyáltalán emlékek nélkül élni?

Egy lassú, szomorkás hangulatú, elgondolkodtató film nem fog ilyen kérdésekre választ adni. De a több idősíkról bevágott múltbéli események hol éles, hol álomszerű emlékképei, és a melankolikus zenei aláfestés időt és teret ad a nézőnek, hogy elmerengjen a lehetséges válaszokon. Hogy átgondolja, és újraértékelje a saját múltja jelentőségét, legyenek azok elmosódott, gyerekkori emlékek, vagy a néhány évvel ezelőtti nyaralás élményei. Apropó nyaralási élmények: ironikus narratív megoldás, hogy Jake, aki a betegsége következtében épp veszíti el a kapcsolatát a múltjával, professzionális fotós, tehát azzal keresi a kenyerét, hogy olyan emlékeket rögzít, amelyek megörökítés nélkül előbb-utóbb elhalványulnának.

A film legutolsó jelenete – megidézve a legelsőt – egy nagyon érdekes csavarral fordítja örök körforgássá az időérzékelésünket, és erősíti meg azt a filozófikus alapvetést, hogy mindenki jelenét és jövőjét a múltja darabkái határozzák meg. Ha ezeket az emlékdarabkákat elveszik tőlünk, puszta létezésünket radírozzák ki belőlünk.

A Kis hal nem egy izgalmas sci-fi, és bár a romantikus szál a meghatározó dramaturgiai fonal, mégsem lesz belőle könnyfakasztó dráma. Bőven hagy viszont teret újragondolni mindazon emlékeink jelentőségét, amelyekből mi magunk állunk, és amivé életünk során folyamatosan válunk. Mert ahogy Oscar Wilde írja:

„Az emlékezés az a napló, amit mindig magunknál tartunk.”

Kis hal (Little Fish)
amerikai-kanadai romantikus sci-fi dráma, 101 perc, 2020
PG: N/A

rendező: Chad Hartigan
forgatókönyv: Aja Gabel novellája alapján Mattso Tomlin
zene: Keegan DeWitt
operatőr: Sean McElwee
vágó: Josh Crockett

főszereplők:
Olivia Cooke
Jack O’Connell
Soko (Stéphanie Sokolinski)
Raúl Castillo
David Lennon