Susie Salmont meggyilkolja a szomszédja, és lelke a földi élet és a mennyország közötti különös világban reked. Innen figyeli, ahogy családja próbálja feldolgozni a veszteséget, miközben a gyilkos továbbra is szabadon él. A film egyszerre szól a gyász feldolgozásáról, az igazság kereséséről és a megbékélésről a túlvilág reményével. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Peter Jackson 2009-ben adaptálta filmvászonra Alice Sebold 2002-es bestsellerét. Noha a regény a mai napig nagy népszerűségnek örvend, Jackson filmje megosztotta mind a közönséget, mind a kritikusokat. Az én látókörömbe természetesen Saoirse Ronan főszereplése miatt került, és egyáltalán nem bántam meg, hogy beválogattam a színésznő pályafutásának első szakaszát feldolgozó sorozatomba.

A tragikus családi drámába oltott, thriller és fantasy elemekkel gazdagon megfűszerezett furcsa felnövéstörténet kiindulópontja 1973. december hatodika, amikor a 14 éves Susie Salmon (Saoirse Ronan) hazafelé menet a közeli kukoricaföld felé tesz egy kerülőt. A lányt hiába várják haza szülei, öccse Buckley (Christian Ashdale) és húga Lindsey (Rose McIver). Susie egy sorozatgyilkos (Stanley Tucci) áldozata lesz, ám mielőtt lelke a túlvilágba kerülne, egy időre a föld és a mennyország között reked. Innen figyeli családja küzdelmeit, ahogyan próbálják feldolgozni az elvesztését, valamint gyilkosát, aki szabadon él, és a következő áldozatát cserkészi be.

Habár a kiinduló helyzet, vagyis a purgatóriumban ragadt lélek kísérlete a szerettei befolyásolására és a gyilkosa leleplezésére ismerősnek tűnhet, ám a Komfortos mennyország a keserédes vígjátékot idéző címe ellenére nem a klasszikus sémákat követi. Alice Sebold regénye valós, önéletrajzi eseményekre épít: Az írónőt 18 éves korában megtámadták és megerőszakolták. Neki sikerült elmenekülnie, de akkortájt nagyon gyakori volt a fiatalok és gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszak és gyilkosság. Ezeknek az eseteknek egy jelentős része felderítetlenül maradt, de még ha el is kapták és meg is büntették az elkövetőt, az áldozatokról a világ nagyon gyorsan megfeledkezett. Az írónőt elsősorban az motiválta, hogy hangot adjon azoknak a fiatal és gyerekkorú áldozatoknak, akiknek legfeljebb az arcképét láthatták az emberek pár hétig a tejes dobozok oldalán, és akiknek azóta sem hallhattuk soha többé a hangját.

A film követi a regény narratív szerkezetét, amelyben a 14 éves Susie szemén keresztül láthatjuk, ahogyan minden családtagja eltérő módon próbál megküzdeni a gyásszal. Jack (Mark Wahlberg), az apa mániákus magánnyomozásba kezdve próbálja foggal-körömmel küzdve felderíteni a gyilkos személyét, észre sem véve, hogy ezzel teljesen elszigeteli magát a gyászfeldolgozásban segítségre szoruló feleségétől, Abigail-től (Rachel Weisz). A kicsi Buckley még a halál fogalmát sem teljesen érti, Lindsey viszont apja oldalára állva, bosszúvágytól fűtve és egy furcsa megérzés által vezérelve kapcsolódik be a tettes előkerítésébe. Az eseményeket Susie narrációjával kísérve láthatjuk, aki mindeközben barátságot köt egy másik lánnyal, aki szintén a két világ között ragadt. Holly (Nikki SooHoo), bár hasonló korú, mégis érettebb gondolkodású, így folyamatosan próbálja az új jövevényt útba igazítani, mert Susie éretlen, kamaszos hevülettel kergeti a földi életében be nem teljesült vágyait, és mindenáron igazságot szeretne szolgáltatni a kegyetlenségért, amellyel kizárták őt az élete folytatásából.

A filmnek furcsa, kettős hangulata van, hiszen egyszerre játszódik a rideg valóságban, ahol egy egykor boldog család próbál túllépni egy pótolhatatlan veszteség okozta mélyponton, és egy földöntúli világban, amely hol giccsbe hajlóan idilli, hol pedig kifejezetten nyomasztó, ahogyan főhősünk küzd a földi emlékeinek maradványaival, amelyek a két világot összekötő, szimbolikus tárgyakban öltenek testet. Ezt a kettősséget mind vizuálisan, mind zenében és hangeffektekkel erőteljesen jelenítik meg, és pont ez az, ami a leginkább megosztotta a közönséget és a filmszakmát is. A hetvenes évek realizmusát a legapróbb részletekig tűpontosan kidolgozott kosztümökkel és díszletekkel varázsolják elénk, ami meghökkentő kontrasztban áll a két világ közötti tér túlidealizált, szemkápráztató, a filmvászonról leugró CGI művilágával. Habár valóban nem jellemző Jacksonra ez a fajta túltolt, hatásvadász vizualitás, nem szabad elfelejteni, hogy itt nem öncélú giccsről van szó: Egy 14 éves, éretlen kiskamasz vad fantáziájának idealizált csodavilágát kellett képileg megvalósítani, amibe simán beleférnek a valószerűtlen, képregényekbe illő művi megoldások is. A túlvilági díszleteket a kreatív sound design, valamint Brian Eno és a This Mortal Coil éteri-misztikus zenéje tökéletesen kíséri, ami Saoirse Ronan visszafogott, szinte suttogó narrációjával semmihez sem hasonlítható audiovizuális élményt nyújt.

A színészi munka tekintetében nagyon fontos kiemelni Stanley Tucci játékát, aki olyan meggyőző hitelességgel alakítja Mr. Harvey gyomorforgató és hideglelős kéjgyilkosának szerepét, hogy Oscar-jelölést is kapott érte. Az eddig leginkább pozitív, szimpatikus karaktereket megformáló színész sokat hezitált ennek a végtelenül embertelen, beteg szerepnek az elvállalásán, hiszen nagyon hálátlan dolog, amikor később egy színészt a gonosz karakterével azonosítják, ám így kiváló lehetőséget kapott rendkívüli sokoldalúságának megcsillogtatására, amit maximálisan ki is aknázott. A szintén más szerepekhez szokott Mark Wahlberg is parádésan teljesít: Az érzékeny, megtört, de elszánt családapát kiválóan hozza a vígjátéki és akciószerepeiről ismert színész.

A 15 éves Saoirse Ronan neve már nem volt ismeretlen, amikor ez a film forgott, ám túl sok filmes tapasztalattal sem bírt még ekkor. Ennek ellenére az ír színésznő már itt is a későbbiekben rá jellemző rendkívüli természetességgel és mélységgel formálta meg a szerepét. Ronan képes volt megragadni Susie ártatlanságát anélkül, hogy naivvá vagy hóbortosan kislányossá vált volna, és a karakter túlvilági “bölcsességét” úgy alakította, hogy az hiteles maradjon egy 14 éves lány szájából, de ne legyen túlságosan közhelyes sem. Szerepe legnagyobb kihívása az volt, hogy egyszerre kellett megtestesítenie az áldozatot és a túlélőt, a gyereket és a bölcs megfigyelőt. Mind Ronan, mind Tucci szereplésének egyértelmű csúcspontja az a jelenet, ahol Mr. Harvey elcsalja és megtámadja Susie-t. A rendezői és forgatókönyvírói munka nagyszerűségét dicséri, hogy a konkrét erőszakos vagy véres jelenetek teljes kikerülése ellenére a néző hátán futkos a hideg pusztán a helyzet okozta feszültségnek, és a két színész páratlanul hiteles játékának köszönhetően.

Noha valóban megosztó lehet a látszólag túltolt CGI, ám ha megértjük ennek narratív szerepét, és túllépünk rajta, a Komfortos mennyország összességében mégis egy fontos üzeneteket hordozó, könnyen értelmezhető, és megindító film. A drámai események és az azt követő, thrillereket idéző fordulatok ellenére ne egy nyomozós-üldözős filmre számítsunk, hiszen a hangsúly itt nem a bűnös elkapásán és az igazság helyreállításán van. Jackson filmje a regénnyel harmóniában a gyászfeldolgozásról és a továbblépésről szól. Vagy ahogy Susie mondta különös túlvilági tapasztalatait összegezve: arról, hogyan tartsuk meg a világot úgy, hogy egy szerettünk már nincs benne. Arról, hogy az emberi kapcsolatok megőrzése és megerősítése sokszor még a tettes megbüntetésénél is jobban segít abban, hogy megbékéljünk az elfogadhatatlannal.

További információk a filmről a Mafab.hu adatlapján ITT olvashatók.

Kövesd a Filmtro blogot a közösségi médiában is:
Facebook
Instagram
mastodon
Threads

Komfortos mennyország (The Lovely Bones)

amerikai-angol-új-zélandi fantasy thriller dráma, 135 perc, 2009

PG: 16

rendező: Peter Jackson

forgatókönyv: Alice Sebold regénye alapján Fran Walsh, Philippa Boyens és Peter Jackson

zene: Brian Eno

operatőr: Andrew Lesnie

vágó: Jabez Olssen

főszereplők:

Saoirse Ronan

Mark Wahlberg

Rachel Weisz

Susan Sarandon

Stanley Tucci
Rose McIver
Christian Ashdale
Michael Imperioli
Reece Ritchie
Nikki SooHoo