Közel

Közel

Vékony a határvonal a gyerekkor és a kamaszkor, akárcsak az intenzív barátság és a szerelem között. Ezekről a határvonalakról szól ez a film. Meg felelősségvállalásról, a szavaink és a tetteink sokszor visszafordíthatatlan következményeiről. És a felnövésről. Lenyűgöző gyerekszínész-alakításokkal, elvarázsolóan szép és érzékeny fényképezéssel, szavak helyett időnként csak gesztusokkal, és az egészet ízlésesen körülölelő eredeti filmzenével. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Lukas Dhont filmje egy olyan életkort mutat be, amely tele van intenzív érzelmekkel, élményekkel, megtapasztalásokkal, ugyanakkor az egyik legsérülékenyebb életszakasza is a fejlődő embernek. Ez a gyerekkor vége és a kamaszkor kezdete. 12-13 éves korában még éretlen, mégis szabad, vidám, és nagyon őszinte az ember. A barátságok naivan feltétel nélküliek, felhőtlenek, nem szennyezik be őket egyéni érdekek, és nagyon intenzív érzésként vannak jelen az életünkben.

Eden Dambrine, Émilie Dequenne és Gustav De Waele a Közel c. filmben

Különösen így van ez a csodálatos belga természeti környezetben élő Léo (Eden Dambrine) és Rémy (Gustav De Waele) esetében. Egy nyári szünet közepén csöppenünk az életükbe, amit a nagyon kifejező cím alapján is leginkább a kettejük közelsége határoz meg. Folyamatosan együtt lógnak, a külvilágot mesebirodalommá varázsoló rituális szerepjátékokat játszanak, sőt: gyakran még egymásnál is alszanak. A két srác családja is közeli barátok, így senki nem firtatja a közöttük lévő, első ránézésre kissé zavarba ejtően szoros kapcsolat mibenlétét. A fiúk között sem téma a kettejük viszonyának jellege. Egyszerűen csak szeretik egymás társaságát, nagyon szoros barátságként élik meg az együtt töltött idejüket, jól érzik magukat a bőrükben, és mivel még billegnek a gyerekkor és a kamaszkor küszöbén, eszükbe sem jut azon gondolkodni, hogy definiálniuk kellene azt, ami közöttük van.

Gustav De Waele és Eden Dambrine a Közel c. filmben

A fordulópont akkor következik be, amikor ősszel a suliban új osztályba kerülnek, és az osztálytársaik – ha nem is túl bántó, inkább csak érdeklődő vagy viccelődő módon, de – szóvá teszik a kettejük közötti közelséget. Habár Rémy nem tulajdonít különösebb jelentőséget a kérdésnek, és igyekszik röviden tisztázni, hogy ők egyszerűen csak nagyon szoros barátságban vannak, Léót megrémíti és összezavarja a feltételezés, hogy romantikus szálak fűznék Rémy-hez. Gyerekes éretlensége és az átlagosnál kicsit nagyobb érzékenysége miatt frusztrációként csapódik le benne az osztálytársai csipkelődése, és hiába védi a két srácot az osztály érettebb hozzáállású többsége, a fiú fájdalmas döntést hoz, amely később egy nem várt tragédiához vezet.

Gustav De Waele a Közel c. filmben

Léo döntése már az első pillanattól kezdve nem csupán Rémy-t, de önmagát is összezavarja és a korábbi felhőtlen boldogságot egy útkereső bizonytalanság váltja fel. Ám amikor bekövetkezik a váratlan esemény, elképesztő súllyal nehezedik a fiúra a hibás döntése következményeinek felvállalása. A film az ő szemszögéből mutatja be, hogyan küzd meg valaki a felnövéssel járó ismeretlen helyzetekkel, hogyan jut el addig, hogy önmagának is beismerje a döntése helytelenségét és végül szembenézzen a felelősség felvállalásával. Ezek a dolgok még egy fiatal felnőtt erejét is próbára tennék, egy a gyerekkort épp a háta mögött hagyó kis ember számára pedig elsőre leküzdhetetlen akadálynak tűnnek, ami alatt összeroppanni látszik.

Eden Dambrine a Közel c. filmben

Léo szülei családi vállalkozásban virágot termesztenek, és a film alkotói egy vaskos metaforával állítják párhuzamba a természet változását a fiú lelki fejlődésével. A burjánzó virágzás a film elején a nyári szünet boldogságával harmonizál, majd a betakarítás és a mező aratás utáni kopársága a tragédia komorságára reflektál, hogy azután a film végére, egy teljes év leforgása után eljussunk a következő tavaszig, amikor ismét kivirágzik a határ. De ekkor már egy egészen más Léo indul el egy egészen más úton: maga mögött hagyva a tavalyi traumát, ami kitépte belőle a gyerekkor utolsó maradványait is, fiatal kamaszként néz szembe a keserédes valósággal.

Gustav De Waele a Közel c. filmben

Az alkotók – szerintem nagyon okosan – úgy döntöttek, hogy nem egyértelműsítik a két fiú közötti kapcsolat mibenlétét, és nem is helyeznek hangsúlyt a romantikus szál lehetőségére. Ehelyett nagyon érzékenyen és pontosan, a felnőttek világától épp úgy elszigetelve, ahogy azt Az ártatlanok c. filmben láthattuk, a gyerekek (elsősorban Léo) szemén keresztül vezetnek minket végig egy felnövéstörténeten. A kamaszkor küszöbén álló fiúkat kiválóan megválasztott, pontosan ebben a korban lévő, lenyűgözően eredeti és hiteles módon játszó gyerekszínészek alakítják. Pont annyira letisztult, őszinte, eredeti, és a szó legnemesebb értelmében véve egyszerű a két srác alakítása, mint amennyire ezt a forgatókönyv megköveteli. A gyönyörű közeli felvételek úgy képesek a fiúk elválaszthatatlanságát bemutatni, hogy közben egy másodpercre sem lépik át a barátság és romantikus kapcsolat határát, így végig megmarad a kettejük közötti, mindenek fölött álló szeretet esszenciája, amit egyszerűen fölösleges címkékkel ellátni. A fiatal színészek tehetségét mutatja, hogy sok jelenetben dialógusok nélkül, pusztán gesztusokkal, arckifejezésekkel, testbeszéddel játszva többet elmondanak, mint amit bármilyen szövegkönyv vissza tudna adni. Valentin Hadjaj filmzenéje pedig, amely leginkább Max Richter visszafogott, egyszerű, ízléses érzelmességét idézi, finoman, mégis kellő erővel festi alá ezt a különösen szép drámát.


További információk a filmről a Mafab.hu adatlapján ITT olvashatók.

Kövesd a Filmtro blogot a közösségi médiában is:
Facebook
Instagram
mastodon

Közel (Close)
belga-holland-francia filmdráma, 104 perc, 2022
PG: 16

rendező: Lukas Dhont
forgatókönyv: Lukas Dhont, Angelo Tijssens
zene: Valentin Hadjadj
operatőr: Frank van den Eeden
vágó: Alain Dessauvage

főszereplők:
Eden Dambrine
Gustav De Waele
Igor van Dessel
Émilie Dequenne
Léa Drucker
Kevin Janssens
Marc Weiss
Léon Bataille