Egy börtönből frissen szabadult apa, és a vadóc, félárva kiskamasz lányának egymásra találása a külvárosi paneldzsungel művészi szépséggel fényképezett díszleteiben. Vajon lehet-e közös jövője a balhés apának és öntörvényű lányának? Összecsiszolható-e ez a két ember, akik ugyanúgy külön falkában járnak, és ugyanúgy vágynak a szeretetre és a valakihez tartozásra? Utat tudnak-e törni az őket körülvevő, elutasító és képmutató világban? SPOILERMENTES élménybeszámoló.

A rövidfilmjeivel már nemzetközi hírnévre szert tett Kis Hajni első egész estés mozifilmjére is igaz, hogy nemzetközi mércével mérve is kiemelkedően színvonalas alkotás. Egy nagyon is jól ismert, és sokszor feldolgozott alapszituációból kiinduló, mégis egészen eredeti, és legfőképpen hiteles drámát kap az, aki úgy dönt, hogy benevez erre a bő másfél órás, valódi filmes élményre.

A film egyik főszereplője Niki (Horváth Zorka), a 12 éves, viselkedési zavarokkal küzdő kislány, akit édesanyja váratlan halála és apja bebörtönzése után nagyszülei nevelnek szerény körülmények között egy panellakásban. Amikor megtudja, hogy apja kiszabadult a börtönből, elhatározza, hogy a családi ellenérzések és tiltások ellenére felveszi vele a kapcsolatot. Ehhez rögtön bele is kell vetnie magát a budapesti éjszakai életbe, ugyanis édesapja, Tibi (Dietz Gusztáv) biztonsági őrként (kidobóként) dolgozik egy klubban.

Tibit először nagyon meglepi a lánya hirtelen felbukkanása, és kezdetben elutasítóan viselkedik vele, de látva a lány kitartó ragaszkodását, lassanként lágyulnak az érzelmei, és nyitni kezd a nem túl beszédes, de annál szeretetéhesebb Niki felé. Az apa-lánya kapcsolat helyreállítását persze nehezíti a férfi zűrös természete – a lányához hasonlóan lépten-nyomon balhéba keveredik, és mind a munkahelyén, mind családi körben kitaszítottá válik. Talán a közös elutasítottság is hozzájárul ahhoz, hogy a két főszereplő lassanként egyre közelebb kerül egymáshoz, még ha a problémás ügyeik nem is segítik elő, hogy egy klasszikus családi kapcsolat jöjjön létre közöttük.

Az alaphelyzet sablonossága ellenére a drámai kifejtés életszerű és egyedi, és elkerüli az összes szokásos filmes klisét. A szereplők teljesen hétköznapi eseményeket élnek át, nincsenek túlzó, teátrális drámai csúcsok, de a szinte dokumentarista közlésmód ellenére nagyon is magával ragadó minden lépésük. Keveset beszélnek, mégis rengeteget kommunikálnak egymással. Az operatőr sokat időz premier plánban a szereplők beszédes arcán, és így a tömör félmondatok, vagy a nagy hallgatások ellenére is értjük a gondolataikat, átéljük az érzéseiket. Nagyon régen láttam olyan magyar filmet, ahol ennyire természetesen, hitelesen szólt volna minden párbeszéd – kifejezetten üdítő volt, hogy sehol nem hangzott el egy papírízű mondat. Külön kiemelendő a Nikit alakító Horváth Zorka tehetsége – elképesztően hihető játékkal formálja meg a szeretetéhes, sokszor kitaszított, zűrös kiskamasz szerepét. Nyoszoli Ákos kamerája persze nem csak a nagyközeli felvételekkel operál hatásosan, a totál plánok is gyönyörűek: Kőbánya lepukkant lakótelepi sivárságát festői szépséggel tölti meg.

A börtönviselt, erőszakos természetű apának és vadóc kiskamasz lányának egymásra találása a végig szomorú, kilátástalan hangulat ellenére felemelő, megindító, szerethető történet. A rendkívüli módon természetes, minden mesterkéltséget és klisét mellőző filmes eszköztár (beleértve a főszereplők legtöbbször szavak nélküli, briliáns játékát) valódi moziélménnyé varázsolja ezt a hétköznapian egyszerű sztorit. Sem hozzátenni, sem elvenni nem lehetne belőle anélkül, hogy ne csorbulna az értéke – ezt csak az igazán remek filmekről lehet elmondani. A Külön falka ilyen.

Külön falka
magyar-szlovák filmdráma, 98 perc, 2021
PG: 12

rendező: Kis Hajni
forgatókönyv: Kis Hajni, Szántó Fanni
zene: Borsos Oleg
operatőr: Nyoszoli Ákos
vágó: Gorácz Vanda

főszereplők:
Dietz Gusztáv
Horváth Zorka
Füsti Molnár Éva
Galkó Balázs
Kukovics Milán
Szelid Mikolt
Bandor Éva
Derzsi Réka