Mason 6 éves kisfiúból 18 éves kamasszá nő fel. Az ő szemén keresztül láthatjuk egy tökéletesen hétköznapi amerikai család életét közel három órán keresztül, fordulatok és drámai csúcspontok nélkül, mégsem unalmasan. Szerethető karakterek, minden szempontból egyedi, valódi felnövéstörténet, ami ráadásul a világon egyedülálló filmtörténeti különlegesség is egyben. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

A retrospektív sorozatom első darabjaként egy igazi filmtörténeti különlegességet ajánlok azok figyelmébe, akiknek – hozzám hasonlóan – valami miatt kimaradt ez a közel 10 éve forgatott film. Pontosabban közel 10 éve bemutatott, hiszen a film egyediségét az adja, hogy a rendező, Richard Linklater a 12 évet felölelő történetet a forgatókönyv szerinti 12 év alatt rögzítette. Ezzel a sem korábban, sem azóta nem alkalmazott, kockázatos, de egyedi megoldással lehetővé vált, hogy a szereplők a történet karaktereivel együtt, mintegy valós időben öregedjenek, érjenek. A film elején kb. 6 éves, kisiskolás Mason-t ugyanaz az Ellar Coltrane játssza, mint aki a majdnem háromórás játékidő végén a 18 éves, egyetemi évei elején járó Mason-t alakítja. Ez a zseniális megoldás nem egyszerűen csak azért jó, mert nem kellett egymásra hasonlító, de különböző korosztályba tartozó gyerekszínészeket castingolni. Mivel általában minden színész, legyen az hatéves gyerek, vagy 18 éves kamasz, a saját személyiségét is beleviszi a játékba, így a 12 évre elnyújtott forgatási idő a lehető legnagyobb hitelességet biztosította karakterábrázolás, karakterfejlődés tekintetében.

Ami a kissrác, Mason szemszögéből elmesélt történetet illeti, senki ne számítson nagy dolgokra. Sőt! Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy nem történik semmi. Masont és nővérét, Samanthát (Lorelei Linklater) egyedül neveli elvált édesanyjuk, Olivia (Patricia Arquette). A sztori azzal indul, hogy az évek óta nem látott, meglehetősen kétes körülmények között tengődő, és felelőtlen embernek látszó édesapjuk (Ethan Hawke) előkerül, és egyfajta vasárnapi apukaként próbálja bepótolni a kiesett éveket. Olivia egyik mérgező kapcsolatból a másikba sodródik, miközben régi/új egyetemistaként igyekszik fejlődni, hogy egy magasabb végzettség révén megszerzett jobb állásba kerülve könnyebb életet biztosíthasson maguknak.

Teljesen hétköznapi helyzeteknek, problémáknak és sikereknek lehetünk a szemtanúi, váratlan fordulatok, izgalmas vagy drámai csúcspontok nélkül. Kicsit olyan, mintha egy valóságshow-t néznénk, de a tévében megszokott, kívülről vezetett, mesterkélt reality-vel ellentétben itt dokumentarista, reális életképeket kapunk. És ahogy az életben sincsenek a legtöbb filmdrámára jellemző szélsőséges, vagy csak simán izgalmas fordulatok, úgy itt sem láthatunk többet egy átlagos, középosztálybeli csonka család mindennapjainál.

Különös fordulatoknak ugyan híján van a film, karakterfejlődést viszont annál inkább láthatunk. Mind a gyerekek, mind a szüleik a szó technikai és átvitt értelmében is egy valódi felnövéstörténet részesei. Ráadásul a hétköznapi történések elmesélése során bőven jutott hely filozofikus gondolatok varratmentes beillesztésére is anélkül, hogy azok erőltetettek, közhelyesek vagy didaktikusak lettek volna. Pontosan úgy elmélkednek a szereplők az élet fordulópontjain, és végső soron az értelmén, ahogyan azt bármelyikünk teszi a saját, nem túl filmes hétköznapjainkban. Emiatt aztán úgy tudunk azonosulni bármelyik szereplővel, hogy észre sem vesszük. Az évente csupán néhány jelenet leforgatása egyben óriási szabadságot is adott a rendezőnek, ezért jó pár dialógusban megengedte az improvizálást is, ami így, mondanom sem kell, még hitelesebbé tette a végeredményt.

A hitelességhez persze a rendezői eszköztár és a 12 évre prolongált forgatási idő önmagában még nem lenne elég. Ehhez nagyon sokat hozzátett mind a gyerekszereplők (akik közül a Samanthát alakító Lorelei Linklater a rendező lánya) természetes, könnyed és mégis profi játéka, mind pedig a jól megválasztott felnőtt karaktereket alakító színészek mögött lévő komoly tapasztalat. Az Egyesült Államok történelme sem állt meg a több mint egy évtizedes forgatás alatt, így a jelentősebb politikai/közéleti események is megjelennek a sztori hátterében, de csak olyan mértékben, amennyire azt a történeti hitelesség megkívánja.

Habár nagyon hosszú filmről van szó, ez tipikusan az a fajta mozi, ahol nem nézegeted az órádat, hogy mikor lesz már vége, sőt: az utolsó jelenet után, a stáblista pergése közben azon gondolkodsz, hogy szívesen látnád a folytatást is. Egy nem túl cselekménydús, mégis szerethető karakterekkel megfestett családtörténet ez, ami bár nem szól nagyot, mégis örökre a szívünkbe zárjuk. Linklater egyedi megoldása pedig, hogy valós időben forgat le egy több mint egy évtizedet felölelő történetet, egyrészt nagyon menő dolog, másrészt leírhatatlan mértékben növeli a film hitelességét, harmadrészt egyértelműen filmtörténelmet írt vele. A film a poszt publikálásakor Magyarországon elérhető a SkyShowtime streaming szolgáltató kínálatában.

További információk a filmről a Mafab.hu adatlapján ITT olvashatók.

Kövesd a Filmtro blogot a közösségi médiában is:
Facebook
Instagram
mastodon

Sráckor (Boyhood)
amerikai filmdráma, 165 perc, 2014
PG: 16

rendező: Richard Linklater
forgatókönyv: Richard Linklater
operatőr: Lee Daniel, Shane F. Kelly
vágó: Sandra Adair

főszereplők:
Ellar Coltrane
Patricia Arquette
Ethan Hawke
Lorelei Linklater
Elijah Smith
Steven Chester Prince
Libby Villari
Marco Perella
Charlie Sexton