Amy Liptrot küzdelmei az alkoholizmussal, Nora Fingscheidt érzékeny, lírai karakterdrámájában feldolgozva, Saoirse Ronan lenyűgözően hiteles, nagyszerű játékával, háttérben a lélegzetelállítóan gyönyörű, egyben legyőzhetetlenül vad skót szigetvilággal. Küzdelem és barátkozás az elemekkel kívül és belül. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Amy Liptrot 2016-os, azonos címmel megjelent memoárkötetéből forgatott vizuálisan és emocionálisan is lenyűgöző filmet a Kontroll nélkül és a Megbocsáthatatlan rendezője, Nora Fingscheidt. A brit író-újságíró önéletrajzi elemekből, biológiai és természetrajzi leírásokkal gazdagon tarkított könyve az alkoholizmussal való saját küzdelmeit közli egyfajta napló formájában. A filmben Rona névre átkeresztelt főszereplő (Saoirse Ronan) pályakezdő biológus, aki a skót Orkney-szigeteken lévő családi farmon nőtt fel, ahonnan az edinburgh-i tanulmányai végeztével Kelet-Londonba költözött. Az ott eltöltött tíz év alatt súlyos alkoholbeteggé vált, melynek következtében elveszítette a munkáját, romba dőlt a barátjával (Paapa Essiedu) való szenvedélyes kapcsolata, és egy kis híján tragikus kimenetelű eset után végül kénytelen volt hazaköltözni a szülői házba, hogy helyrerázza az életét.

Az ilyen súlyos alkoholizmusból minden esetben hosszú, küzdelmes a kivezető út. Rona tíz év alatt nem csupán szenvedélybeteg lett, de identitásválságba is került. Amikor hazatér az Orkney-szigetekre, a természet segítségével próbálja önmagát újradefiniálni, megtalálni, hogy ki is ő valójában, hova tart, és hogyan kapcsolódik az őt körülvevő világhoz. Csatlakozik egy anonim alkoholista önsegítő csoporthoz, és egészen szép eredményeket ér el, amíg utol nem éri a statisztikákban is nagy százalékban megjelenő visszaesés. Ez az a pont, amikor úgy dönt, még távolabb kell kerülnie a világtól, amiben nem találja magát, és még közelebb kell kerülnie a természethez, amelytől az önmagához való visszatalálást reméli. Ezért elhagyva a kis családi farmot Orkney egyik legkisebb és legtávolabbi szigetére, az alig 90 fő által lakott Papa Westray-re (Papay-re) költözik. Ott egy madárvédelmi szervezet munkatársaként viszonylag egyszerű kutatómunkát vállal, szabadidejében pedig a természet lenyűgöző ereje és a helyi legendák töltik ki elméjét, amelybe időről-időre visszatér kísérteni a múlt.

A film – követve a könyv szerkezetét – gyakran ugrál az időben, ahogyan az önmagát és a gyógyulást kereső Rona elméjében is zavaros összevisszaságban bukkannak fel az emlékképek. Emlékek egy olyan gyermekkori családi traumáról, amely valószínűleg nagy szerepet játszott abban, hogy Rona egy idő után csak az alkohol segítségével tudta jól érezni magát (a végén pedig már azzal sem), és amely a mai napig újra és újra előbukkan, és próbálja visszarántani őt. Emlékek a szerelme kezdetéről, a környezete elidegenítéséről, és az élete lassú, de biztos széthullásáról.

Habár a film végére összeáll a valós időrend, az alkotók érdekes módszert választottak Rona életszakaszainak időbeli jelzésére: a hajszíne változásával tudjuk nagyjából belőni, hogy a gyakori időugrásokban éppen hol járunk. Londoni korszaka elején teljesen kék a haja, majd ez a festés egyre inkább lenő, és mire a rehabilitációs időszaka elkezdődik, szőke hajának már csak az alsó tincsei kéklenek. Amikor pedig élete a lehető legpuritánabbá, legletisztultabbá válik a Papay-szigeten, szinte metaforikus módon ismét teljesen természetes, tiszta szőkévé válik a haja.

Lehet, hogy csak bennem csapódott le így, de metaforikus jelentőséggel bírhat a narráció is, amikor Rona hangján a szigetvilág legendás-misztikus történeteiről és természeti-biológiai jelenségekről hallhatunk érdekességeket, miközben a főhős saját, összekuszálódott életét próbálja visszafejteni és lépésről-lépésre új alapokra helyezni. Egy bizonyos ponton túl Rona már-már eggyé válik a környezetével, és ezt egy lírai szépségű kis monológban tárja elénk, nem sokkal a katartikus erejű befejező képsorok előtt, amelynél egy valódi újjászületés tanúi lehetünk. Az immáron (a tűzben való megújulást is szimbolizáló) vörös hajú Rona itt már felszabadult, tetterős, és bár nem múlt el belőle a fájdalom végleg, mégis képessé vált irányítani azt, mintha csak a mennydörgésnek vagy a tenger hatalmas hullámainak parancsolna.

A The Outrun valódi értéke abban a filmes formavilágban rejlik, ahogyan ezt a sok embert érintő, leggyakrabban mégis a szőnyeg alá söpört súlyos problémát, és a probléma kezelését megmutatja. Saoirse Ronan (aki producerként is segítette a film létrejöttét) érzékeny, őszintén átélt, sallangmentes játéka adja a mélypontok bemutatásának hitelességét, az önreflexió iszonyatosan nehéz, de kikerülhetetlen küzdelmességét, és a kisebb-nagyobb sikerek elementáris erővel feltörő boldogságának természetességét. Ronan saját családjában átélt hasonló szituációi is segíthették abban, hogy túljátszás, sablonos vagy maníros viselkedés nélkül, a maga kegyetlen naturalisztikusságában tudta életre kelteni ezt a küzdelmet. Ám a mélységek élethű villanásokban való bemutatása mégsem teszi ezt egy depresszív, keserű drámává, hiszen a lírai hangvétel és a skót szigetvilág leírhatatlan, költői szépsége egyszerre ellenpontozza és teszi befogadhatóvá az egészet. Az említett katartikusan kirobbanó befejezés pedig úgy ad előremutató lezárást, hogy közben a szokásos, klisés happy end megoldások árnyéka sem vetül rá.

Az ajánló írásakor sajnos ennek a filmnek sem a magyarországi moziforgalmazásról, sem a nálunk elérhető streaming platformokon való megjelenéséről nincs még hír. Pedig egy olyan országban, ahol az alkoholizmus hosszú évtizedek óta a legtöbb embert érintő szenvedélybetegség, fontos lehet minden, ami a témát befogadhatóbbá, kibeszélhetőbbé teszi. Amy Liptrot szívbemarkoló története, Nora Fingscheidt érzékeny, magas művészi értékű rendezése és Saoirse Ronan színészi nagyszerűsége együttesen teszik kiemelkedő, a témában mindenképp egyedi alkotássá ezt a filmet.

További információk a filmről a Mafab.hu adatlapján ITT olvashatók.

Kövesd a Filmtro blogot a közösségi médiában is:
Facebook
Instagram
mastodon

The Outrun

angol-német filmdráma, 118 perc, 2024

PG: 16

rendező:
Nora Fingscheidt

forgatókönyv: Amy Liptrot memoárjai alapján Nora Fingscheidt és Daisy Lewis

zene: John Gürtler, Jan Miserre

operatőr: Yunus Roy Imer

vágó: Stephan Bechinger

főszereplők:

Saoirse Ronan

Paapa Essiedu

Saskia Reeves

Stephen Dillane

Freya Evans

Seamus Dillane

David Garrick

Aniya Sekkanu

Naomi Wirthner