Az álmos vidékről a Soho varázslatos miliőjébe csöppenő Eloise alászáll a hatvanas évek Londonjának sötét titkokat őrző világába, ahol a képzelet és a valóság határán egyensúlyozva megismer egy rejtélyes lányt, és szemtanúja lesz valaminek, amitől kis híján szertefoszlanak a valóságban szövögetett tervei a divattervezői karrierről. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Egy újabb film, amire a főszereplő(k) vonzott(ak) be, de végül az egész filmnek sikerült beszippantania. A fiatal, és rendkívül tehetséges új-zélandi színésznő, Thomasin McKenzie bármivel meg tudna venni engem, ehhez eléggé elfogult vagyok, de itt most objektíven nézve is komoly teljesítményt nyújtott, amire hamarosan részletesebben is kitérek. Az általa alakított főhős, Eloise egy fiatalon megárvult, introvertált, de ambíciózus lány, aki nagymamájával él egy vidéki kisvárosban. Megszállottan imádja a hatvanas éveket, divattervezői karriert tervezget magának, és mondhatni jó kapcsolatot ápol a fiatalon öngyilkosságot elkövetett édesanyja látomásával. Álmai egycsapásra megvalósulni látszanak, amikor felvételt nyer egy londoni művészeti egyetemre, azonban ami ezután következik, arra egészen biztosan nem készült fel.

London, és kifejezetten a Soho pörgős, extravagáns és szabadelvű világa annyira megfekszi a múltban álmodozó Ellie gyomrát, hogy a közös diákszállásról szinte azonnal átköltözik egy öreg bérház egyik kiadó szobájába. Nappal éli a fiatal egyetemisták életét, éjszaka, elalvás után viszont visszarepül a rajongott hatvanas évekbe, ahol valószerűtlenül valóságos módon csöppen bele egy fiatal táncosnő, Sandie (Anya Taylor-Joy) történetébe, akiről a néző sem tudja eldönteni, hogy Ellie alteregója, kivetülése, vagy egy egykori, valós személy szelleme. Aki szereti a hatvanas évek miliőjét, az a filmnek ebben az első harmadában lubickolhat az audiovizuális élvezetekben: a hitelesen megrajzolt külsőségek, a korszak jellegzetes figurái és ikonikus zenéje nem csak a főhőst, de a nézőt is magával ragadják.

Ellie-t is szinte azonnal megbabonázza az imádott korszak hangulata: valósággal várja, hogy esténként újra ágyba kerülhessen, és álmában visszarepüljön a múltba. Ám ahogy lassanként feltárul a Sohó felszín alatti, visszataszító, felháborító, és félelmetes oldala, úgy válnak az álomszerű képzelgések rémálommá. Ellie kiábrándultsága dühbe, majd rettegésbe csap át, ahogyan egy súlyos dráma körvonalai rajzolódnak ki előtte, és lassanként elmosódnak a valóság és a képzelet, a múlt és a jelen határai. Az éjszakai álmok nappali rémlátomásokká válnak, a lidérces alakok pedig a legváratlanabb pillanatokban és helyeken bukkannak fel, Ellie pedig egyszerre szeretne menekülni, és megmenteni Sandie-t, akinek táncosnői karrierje egy nyomasztó és fullasztó sorstragédiába kezd átcsapni.

A pszichotrillerekre jellemző lassú, fokozatos feszültségkeltéssel felvázolt sötét dráma érdekes kontrasztot alkot a korszakról legtöbbünkben élő színes, idillikus képpel. Thomasin McKenzie nagyszerűen éli át Ellie fokozatos karakterváltozásának ívét, ahogy elvarázsolt, álmodozó kislányból először meglepett, majd dühös, végül rettegő felnőtté érik. A Sandie képében megjelenő fiatal dívára sem lehetett volna jobb színésznőt találni: Anya Taylor-Joy zsigeri természetességel táncol, énekel, és esik csapdába. A két fő karakter mesteri módon egészíti ki egymást, és bár teljesen más nőtípusokról van szó, a párhuzamosságokat lenyűgöző profizmussal keltik életre.

A film nem csak egyszerűen egy klasszikus pszichotriller, tehetséges színészekkel feldobva, hanem technikailag és művészi szempontból is a tökéletesre tör. A jelenkor technokrata egyszínűségét a hatvanas évek harsány, vibráló színességétől megkülönböztető fényképezésnél még arra is ügyeltek, hogy az adott korokra jellemző objektívekkel vegyék fel a megfelelő jeleneteket. A zenék kiválasztása hibátlan: nem csupán arra figyeltek, hogy a korszakhoz jól illeszkedő dalok szóljanak, de a jeleneteket szinte tökéletesen illusztráló dalszövegű darabokat választottak. A film első harmadában lévő táncjelenetek pedig még azokat is képesek lenyűgözni, akiket egyébként nem különösebben érdekel az ilyesmi (például engem).

Ami a stílust illeti: sok helyen horrorként aposztrofálják a filmet, de aki klasszikus horrorelemekre vágyik, az csalódni fog. A pszicho-vonal viszont szépen felépített, jól működik, kerüli az olcsó jump scare riogatást, és szinte tökéletes a feloldás is. A különös, magával ragadó hangulat a film első másodpercétől az utolsóig él, és bár biztosan nem kerül be a műfaj klasszikusai közé, mégis kiváló szórakozást nyújt a kedvelőinek, mert sokkal több, mint egy tisztességesen összerakott iparosmunka.

Utolsó éjszaka a Sohóban (Last Night in Soho)
angol misztikus thriller dráma 116 perc, 2021
PG: 16

rendező: Edgar Wright
forgatókönyv: Krysty Wilson-Cairns, Edgar Wright
zene: Steven Price
operatőr: Chung-hoon Chung
vágó: Paul Machliss

főszereplők:
Thomasin McKenzie
Anya Taylor-Joy
Matt Smith
Diana Rigg
Michael Ajao
Terence Stamp
Pauline McLynn
Rita Tushingham