Fullasztó, de izgalmas kamaradráma egy iskolai incidens váratlan eszkalálódásáról. Példabeszéd, társadalmi tükörkép és figyelmeztetés egy zseniális filmes allegórián keresztül elmesélve. ENYHÉN SPOILERES élménybeszámoló.

A tanári szoba a felszínen egy iskolai konfliktus egyre durvább eszkalálódását, és ezen keresztül a német oktatási rendszer akut problémáit mutatja be, de sokkal érdekesebb lehet az, amit a közvetlen történet mögötti, allegorikus rétegben láthatunk. Kettős társadalomkritika, amely egy konkrét és egy szélesebb, általánosabb problémát egyetlen történeten keresztül vetít elénk, és a drámai helyzet valódi feloldásának hiányával azt üzeni: rossz irányba megyünk.

Carla Nowak (Leonie Benesch) egy német általános iskolában tanít. A lengyel bevándorló háttérrel rendelkező, sikeres és nagyon tehetséges pedagógus mintaszerű rendet és fegyelmet tart az osztályában, és a mai, nyugati korszellemnek megfelelő, demokratikus légkört igyekszik kialakítani. A látszatra tökéletes rend viszont rögtön felborul, amint egy apró, de azonnali megoldást követelő incidens történik: kiderül, hogy az osztályában kisebb pénzösszegek és kis értékű tárgyak tűnnek el. Az iskola vezetősége haladéktalanul elindít egy szigorú nyomozást, Carla viszont megkérdőjelezi a módszer etikusságát, amivel a kollégái a tolvajt próbálják előkeríteni. Mivel senki nem hallgat rá, úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az ügy felderítését, és a tanári szobában kezdi keresni a tettest.

Magánnyomozása során azonban Carla egy igencsak megkérdőjelezhető eszközt vet be, és amikor azzal egy egyértelműnek tűnő bizonyítékot is előállít, jóhiszeműen jelenti is az iskola vezetőjének. Az erősen vitatható módon megszerzett bűnjel alapján azonnal szembesítik is Carlát a lopással gyanúsított kollégával. Ezen a ponton aztán elszabadulnak az indulatok. A feltételezett tettest felfüggesztik a munkavégzés alól, majd amikor a folyosói pletykák a tanulók tudomására jutnak, az iskola újabb vitatható döntést hoz: a felfüggesztett kolléga gyermekét, a Carla osztályába járó, nagyon tehetséges Oskart (Leonard Stettnisch) ideiglenesen eltiltják az iskola látogatásától.

A konfliktus megoldását nehezíti, hogy a hatóságokat sem lehet bevonni a nyomozásba, hiszen Carla a bizonyítékait nem engedélyezett módon állította elő. Az iskolaújság szerkesztői interjút készítenek a tanárnővel, és kritikusnak beállított, de valójában manipulatív kérdéseikkel sarokba szorítják őt. A drámai helyzet csúcspontját az adja, amikor a gyerekek a tanárnő engedélye nélkül publikálják a kontextusából kiragadott mondatokkal torzított interjút. Ezen a ponton már a teljes tanári kar felbolydul, nagyon sokan Carlát okolják a kialakult, tarthatatlan helyzetért, miközben a saját osztálya is a tanárnő ellen fordul, aki ekkor már hiába veti be teljes pedagógiai eszköztárát, végletesen elveszíti a kontrollt a helyzet fölött.

A történetet végig a zseniális Leonie Benesch által megformált Carla szemszögéből láthatjuk, szinte egyetlen jelenetben sem engedi el őt az operatőr, ráadásul a film az elejétől a végéig az iskolában játszódik. A színésznő minden rezdülése autentikus, rendkívül hiteles játéka révén szinte együtt izgulunk és omlunk össze a rá nehezedő egyre nagyobb lelki teher alatt. A fullasztóan klausztrofób légkört csak fokozza, hogy a szokványos moziformátum helyett 4:3-as arányba zárták be a filmet, amely egyszerre szolgálja a feszültség fokozását, és alakít ki egy külön kis univerzumot. Ez az univerzum pedig magának a német társadalomnak a leképezése, az egész filmen végighúzódó allegorikus kép. Az iskola szigorú, de a kritikus pillanatokban tehetetlen és rossz megoldásokat választó vezetése az állami hatalmat, a tanárok a saját jogaikért küzdő, sokszor az önérdeket a közérdek elé helyező polgárokat, a diákok pedig a hatalmat ellenőrző, de gyakran manipulatív eszközöktől sem visszariadó sajtót jelképezhetik.

Érdekes megfigyelni, hogy a nálunk sokkal fejlettebb német oktatási rendszerben is megjelennek az általunk is ismert problémák: az iskolarendszerből hiányzó tanárok, a leterheltség, vagy a pedagógusok nem megfelelő társadalmi és anyagi elismertsége. Azt is érdekes látni, hogy amíg hazánkban a totális, központosított kontroll okoz súlyos konfliktusokat, addig a német rendszer teljes szabadsága és a rengeteg igénynek egyszerre megfelelni akarás kényszere bénítja meg a normális működést. Természetesen megjelenik a bevándorlókkal szembeni ösztönös félelem és kirekesztési hajlam is, amikor először mindenféle erős bizonyíték nélkül az egyik török származású tanulóra terelődik a gyanú.

A tanári szoba néhány szereplőjével ellentétben nem ítélkezik, nem oktat ki, és nem próbál gyors megoldást kínálni. Sőt, valójában egyáltalán nem kívánja megmondani, hogy a kialakult konfliktusokat hogyan lehetne feloldani. Ehelyett nagyon erős szimbólumokkal és a maga nemében epikus lezárással késztet gondolkodásra. Tükröt tart a széles társadalom elé, és mi lehetne jobb tükörkép, mint a gyerekek világa? Azoknak a gyerekeknek a világa, akik a szüleiktől és az őket körülvevő felnőttektől tanulják az idegengyűlöletet, a lázadást, a sajtószabadság leple alatt elkövetett manipulációt, és a kilátástalan helyzetek megoldása helyett alkalmazott támadást vagy menekülést is. Ilyen tekintetben tehát egyfajta figyelmeztetést is kapunk: szedjük össze magunkat, és viselkedjünk felelős, toleráns és igazságos polgárokként, mert amit a gyerekeinknek mutatunk, amit mi örökítünk át rájuk, az vár majd ránk a jövőben.

További információk a filmről a Mafab.hu adatlapján ITT olvashatók.

Kövesd a Filmtro blogot a közösségi médiában is:
Facebook
Instagram
mastodon

A tanári szoba (Das Lehrerzimmer)
német filmdráma, 98 perc, 2023
PG: 12

rendező: Ilker Çatak
forgatókönyv: Johannes Duncker, Ilker Çatak
zene: Marvin Miller
operatőr: Judith Kaufmann
vágó: Gesa Jäger

főszereplők:
Leonie Benesch
Anne-Kathrin Gummich
Rafael Stachowiak
Michael Klammer
Eva Löbau
Leonard Stettnisch
Uygar Tamer
Özgür Karadeniz
Can Rodenbostel
Kathrin Wehlisch
Vincent Stachowiak
Tim Porath