Egy 210 éves, tóparti tölgyfa életét követhetjük végig négy évszak leforgása alatt. És mire a nyárból ősz, tél, tavasz, majd ismét nyár lesz, talán megértjük az üzenetet is: egy fa nem pusztán egyetlen növény. Egy fa rengeteg másik élőlény élőhelye, menedéke, tápláléka és fennmaradásának kulcsa. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

A mozipremierjét sajnos kihagytam, viszont egy ideje már elérhető a cinego kínálatában is, és csak bátorítani tudok mindenkit, aki esetleg eddig nem látta, hogy “kölcsönözze ki” ezt a különlegesen szép és egyedi természetfilmet. Utoljára Victor Kossakovsky lepett meg engem a Gunda c. alkotásában azzal, hogy mennyire hatásos és kerek lehet egy természetfilm emberi hangok, narráció és zene nélkül. Laurent Charbonnier és Michel Seydoux filmje annyival megengedőbb, hogy itt kapunk zenei aláfestést is, de csak pont olyan mértékben, amely az egyes narratív fordulópontoknál hangsúlyozni tudja a tartalmat.

Egy 210 éves tölgyfa egyetlen évét követhetjük végig ebben a nyolcvan perces filmben. Pontosabban egy olyan kis ökoszisztémáét, amelynek középpontja ez a tölgyfa. Amikor az erdőben elmegyünk mellette, láthatjuk a koronája tiszteletet parancsoló méretét, a jellegzetes leveleiből keletkezett avarszőnyeget és a lehullott terméseit a szépen barázdált törzse körül. Esetleg egy-két gombát is megfigyelhetünk körülötte, hallhatjuk a lombjai közt éneklő madarakat, és ha igazán szerencsések vagyunk, néhány másodpercre talán még egy villámsebesen nyargalászó mókust is megpillanthatunk a törzsén vagy az ágain. Ám egy ilyen öreg óriás sokkal-sokkal több a természet kifürkészhetetlen szövedékében, mint amennyit egy erdei séta során észlelhetünk. Ezt mutatja be A tölgy – Az erdő szíve c. film.

A törzse és odvai otthont adnak az európai mókusoknak, de a legkiválóbb eszköz arra is, hogy a vaddisznók jól megvakarják a hátukat. A lombjai menedéket kínálnak a madarak és a rovarok számára a természet viszontagságaival szemben. A termései nem csupán a fa utódainak magvai, de egyben biztosítják a kisrágcsálók napi eledelét és téli éléskamráját is, sőt: bizonyos rovarok nászhelyéül és bölcsőjéül is szolgálnak. Gyökerei közt sokféle gomba él és kommunikál egymással, de ott lelnek menedékre és alakítanak ki biztonságos otthont maguknak az erdei egerek is.

A film egy átlagos természetfilmmel szemben nem csupán elszigetelt epizódokat mutat be a tölgyfa ökoszisztémájából. Igazi kis karaktereket követhetünk végig, ahogyan az évszakok változásai közben teszik a dolgukat, és élnek együtt a fával és egymással. Kiemelt szerepet kap egy mókus, aki néma mesélőként mutatja be nekünk ennek a kis közösségnek a mindennapjait, de hasonlóan követhetjük egy szajkópár vagy egy népes egércsalád fennmaradásért folytatott mindennapos küzdelmeit is.

Mindezt olyan elképesztően gyönyörű fényképezéssel, ami simán felveszi a versenyt akár a BBC és David Attenborough munkáival is. Szemet gyönyörködtető nagytotálok, hihetetlenül pontos és közeli szupermakrók, festői színezés és fényelés, és hát a hangok. A tóparti fa és környezetének háttérhangjai főleg jó hangrendszeren (vagy fülhallgatón keresztül) érvényesülnek igazán, de az alkotók nem álltak meg a háttérhangoknál. Nincs olyan apró mozdulat, rovarlépés, szárnyrebbenés, vagy porszemhullás, aminek ne hallanánk a pontosan illesztett, realisztikus hangját. Hiába tudjuk, hogy ezeknek a makróhangoknak a java részét utómunkában illesztették a képsorok alá, annyira profi módon részletezett és szerkesztett a hangsáv, hogy az első másodperctől kezdve úgy érezzük, mintha tőlünk egy centiméterre zajlanának az események.

Bizonyos jelenetek felvételének technikai megvalósítását még most sem tudom felfogni, annyira döbbenetesen életszerű jelenlét-érzést adnak. Amikor egy sólyom üldözőbe veszi az egyik szajkót, olyan képsorokon keresztül láthatjuk a hajszát, mint amikor egy akciófilmben vadászgépek üldözik egymást. Csakhogy ne feledjük: ez itt nem stúdió, hanem egy erdő, és nem színészek, hanem vadállatok “szerepelnek”, akik alapvetően tartanak az ember jelenlététől. Mégis olyan az összhatás, mintha az egész filmes stáb láthatatlanná vált volna, miközben folyamatosan az állatszereplők nyakában lettek volna kameráikkal, lámpáikkal, állványaikkal és drónjaikkal.

A minden elismerést megérdemlő technikai megoldásokkal létrehozott látványvilágot természetesen nem önmagában, hanem a film mondanivalójának kontextusában kell értékelnünk. Ez itt nem csak egy high-tech állatkert, egy Jurassic Park, ahol szájtátva nézhetjük az egyébként rejtőzködő életet élő állatokat a természetes közegükben. A hangsúly azon a csodálatos sokféleségen és egymásrautaltságon van, amit itt mindössze egyetlen tölgyfa és annak környezete képvisel, mégis érezzük, hogy ez valahol a biodiverzitás, vagyis az élővilág sokféleségének modellje. Annak a sokféleségnek, amely a legalapvetőbb kulcsa a teljes földi ökoszisztéma, benne az emberi faj fennmaradásának is. Aki megnézi ezt a filmet, remélhetőleg megérti, mi történik akkor, amikor egy ilyen, több száz éves fát kivágnak az emberek. Hány állat, növény és gomba élőhelyét, menedékét és táplálékát pusztítjuk el, amikor csupán egyetlen grandiózus növényt valamiféle “nagyobb cél” érdekében megsemmisítünk.

Ideje feleszmélni, és megérteni: egy fa nem csupán egy fa, hanem egy emberi értelemmel alig felfogható, komplex szövet kulcsfontosságú eleme. Nézzétek meg a filmet, és megértitek!

További információk a filmről a Mafab.hu adatlapján ITT olvashatók.

Kövesd a Filmtro blogot a közösségi médiában is:
Facebook
Instagram
mastodon

A tölgy – Az erdő szíve (Le chêne)
francia dokumentumfilm, 80 perc, 2022
PG: 6

rendező: Laurent Charbonnier, Michel Seydoux
forgatókönyv: Laurent Charbonnier ötlete alapján Michel Fessler, Michel Seydoux, Dominique Mansion, Karine Winczura
zene: Cyrille Aufort
operatőr: Matthieu Giombini
vágó: Sylvie Lager