Gunda

Gunda

Fekete-fehérben, lenyűgöző képekkel forgatott dokumentumfilm egy állatcsaládról, állati nézőpontból, egyetlen emberi hang, felirat, vagy aláfestő zene nélkül. SPOILERMENTES élménybeszámoló.

Victor Kossakovsky filmje, amit az alkotó rendezőként, forgatókönyvíróként, operatőrként és vágóként is jegyez, sok szempontból egyedi nézőpontból mutat be egy olyan történetet, aminek már az első percben ismerhetjük a végét, hiszen ki ne tudná, mire szolgál egy állatfarm. Gunda egy házi sertés, aki életet ad egy tucatnyi kismalacnak, gondjukat viseli, óvja, táplálja, és neveli őket, mit sem sejtve arról, amit mi, nézők jól tudunk: ami Gundának természetes életcél, az az embernek csupán az élelmezés tárgya.

De mielőtt egy szentimentális állatvédelmi aktivista filmre gondolnánk, fontos leszögezni, hogy szó sincs ilyenről. A Gunda anélkül gondolkodtat el, hogy hatásvadász, vagy durva jelenetekkel próbálna az emberi érzelmekre hatni. Szó szerint állati nézőpontból láthatjuk a farm lakóinak mindennapjait egy olyan gazdaságban, ahol valóban idilli körülmények között élhet sertés, baromfi, szarvasmarha egyaránt. Mert ebben a másfél órában nem csak Gunda családjának életét követhetjük végig, hanem két intermezzo erejéig bepillantást nyerhetünk néhány tyúk és pár tucat tehén mindennapjaiba is.

 Anyai “simogatás” – részlet a Gunda c. filmből 

Ami számomra a különlegességét adja a filmnek, az az, hogy a néző szinte eggyé válik az állatokkal: a legtöbb jelenetet végig az adott állat szemmagasságából láthatjuk, és a kamera nagyon lassú, folyamatosan pásztázó, gyakran az állatokat körbeforgó mozgatása révén mi magunk is részeivé válunk a nyugodt, szemlélődő állatcsoportoknak. Kossakovsky monokróm képei lenyűgözően szépek, és az ultraközeli felvételek révén egyben bensőséges, intim hangulatot is árasztanak. Nem kétséges, hogy pontosan megrendezett mozgásokat, előre szépen megtervezett jelenetsorokat láthatunk, tehát ebből a szempontból inkább hasonlít egy néma játékfilmre, mint dokumentum- vagy természetfilmre, de aki valaha bepillantott akár egy Attenborough-film kulisszái mögé, az tudhatja, hogy a legnaturálisabbnak ható természetfilmes jelenetek mögött is precíz tervezés van. Ugyanakkor ahogy egy kiváló ismeretterjesztő film, úgy a Gunda is elhiteti velünk, hogy minden, amit látunk, spontán esemény.

A film nem tartalmaz sem narrációt, sem aláfestő zenét, ezzel is az állati lét természetes szavak nélküliségét hangsúlyozza, kapunk viszont a környezet hangjaiból (szél, madárcsicsergés, távoli gépek beszűrődő zajai), és természetesen az állati „beszédből” is. Főként Gunda és családja kommunikál sokat, így aki nem szokott hozzá, hogy egy disznó milyen gyakran vokalizál, azt meglepheti a sok röfögés, horkantás, visítás, mormogás. Hogy mégse legyen zavaró a folyamatos malachang, két jól időzített (bár nekem egy kicsit terjengősnek érződő) közjátékkal teszi a rendező változatosabbá, és helyezi igazi farmos kontextusba Gunda és családja életének bemutatását. Ezekben az intermezzókban felfedező útra induló tyúkokról, és az istállójukból a szabadba zabolátlan örömmel kirohanó, majd komótosan legelésző tehenekről láthatunk nem kevésbé lenyűgöző képsorokat.

 Az ismeretlen felfedezése – részlet a Gunda c. filmből 

A megrendezettsége ellenére a film bővelkedik olyan momentumokban, amelyek megmutatják, hogy még a sorozatgyártott tárgyakként kezelt haszonállatok világában is mennyi egyéniség, változatosság, akár tökéletlenség lehet, és hogy még egy ennyire idilli farmon is vannak teljesen egyedi, küzdelmes sorsok. Ha lehet céja ennek a filmnek, az nyilvánvalóan pontosan ebből fakad – hogy megértsük: az összes élőlény – beleértve az élelmiszernek tartott állatokat is – egyéniség. Küzdelmekkel, örömökkel, tragédiákkal, egymásra utaltsággal, és egymáshoz kapcsolódással. És hogy az elszakított kapcsolatok lelki fájdalmat okoznak mindegyiküknek.

Kossakovsky filmje a szentimentalizmus és a hatásvadászat eszközeit kerülve, mégis költői szépségű jelenetsorokkal közvetíti számunkra, hogy mi lakik a szavak nélkül élők lelkében.


Gunda
norvég-amerikai dokumentumfilm, 93 perc, 2020
PG: 6

rendező: Victor Kossakovsky
forgatókönyv: Victor Kossakovsky
operatőr: Victor Kossakovsky, Egil Håskjold Larsen
vágó: Victor Kossakovsky, Ainara Vera
executive producer: Tone Grøttjord-Glenne, Joaquin Phoenix

Kommentek

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.