Fehér isten

Fehér isten

A kitaszított, megvetett, és üldözött “korcs” kutyák sokáig tűrték a megalázottságot. Aztán eljön a nap, amikor megelégelik mindezt, és bántalmazóik ellen fordulnak. Gyönyörűen fényképezett, kevert műfajú dráma, ami egy ismert metaforán keresztül mesél egy nehéz társadalmi kérdésről. KÖZEPESEN SPOILERES élménybeszámoló.

Tudom, hogy szokatlan és nagyon furcsa, ha valaki egy filmet nem a története, műfaja, vagy akár a szereplői miatt néz meg, hanem azért, mert nagyon szereti az operatőr kifejezésmódját, stílusát, de velem most is ez történt. Rév Marcell mostanában az HBO-n futó, épp második évadjánál tartó Eufória c. sorozat révén kerülhetett olyanok látóterébe is, akik kevésbé ismerik a magyar filmvilág alakjait. Aki látta/nézi a sorozatot, az tudhatja, hogy vannak esetek, amikor a vizuális megjelenés annyira magába szippantja a nézőt, hogy már az sem zavarja, ha a történet erőszakos, kegyetlen, tabudöntögető. Így történt, hogy hosszú évekkel a bemutatója után végre megnéztem a Fehér istent. A film kritikai fogadtatása annak idején elég vegyes volt, de mint máskor, most sem bírálni jöttem a filmet, hanem ajánlani – mert van miért.

Pillanatkép a Fehér isten c. filmből

A történetet a végéről kezdjük megismerni. Lili (Psotta Zsófia) biciklivel rója Budapest teljesen kihalt utcáit, nyomában a látszólag őt üldöző, hatalmas kutyafalkával. Apokaliptikusan gyönyörű látvány, ami után természetesen visszacsöppenünk a sztori elejére: Lili szülei elváltak, édesanyja (Horvát Lili) három hónapra szakmai útra indul Ausztráliába, ezért a kiskamasz lány az apjához kerül, aki nem nézi jó szemmel, hogy magával hozza Hágen nevű, keverék kutyáját is. A fiktív történet szerint ugyanis adót kell fizetni a keverék (a filmben szándékosan a korcs kifejezést használják) kutyák tartása után, amit Dániel (Zsótér Sándor) nem szeretne kifizetni, és egyébként is irtózik az állattól. Egy menhelyre való beadási kísérlet után Hágen az utcán találja magát, és megkezdődik a kitaszított lény és kis gazdájának párhuzamos kálváriája.

Hágen az összes elképzelhető megpróbáltatáson átmegy, ami egy kóborállatot érhet egy olyan világban, ahol szó szerint vadásznak a nem fajtatiszta kutyákra. Lili pedig eleinte minden szabályt áthágva próbálja kétségbeesetten megtalálni őt, de lassanként beletörődik, hogy az egész világ a kutyája ellen van, így az esélytelenek nyugalmával adja fel szeretett társa keresését. Hágen jóindulatú, kedves kutyaként került ki Lili védelmezése alól, de amikor súlyos megpróbáltatásai során, rájön, hogy gyakorlatilag a teljes emberi faj ellene, és kóborló társai ellen szövetkezett, átváltozik. Kiszabadulván a sintértelepről a kóborló társaiból falkát verbuvál és módszeresen bosszút állnak az őket kitaszító, megalázó és bántalmazó embereken.

Ascher Károly és Psotta Zsófia a Fehér isten c. filmben

A könnyen érthető metaforában a többségtől különböző, elnyomott, kitaszított egyének sorsát láthatjuk alakulni. A társadalmi problémák állatokkal való bemutatása jól ismert művészi gyakorlat, de ennek a párhuzamnak külön ízt adhat, hogy az angolban a kizsákmányolt, elnyomott, esélytelen emberekre az underdog kifejezést használják. Hogy az ún. korcsoknak csak a sors elfogadása, vagy az erőszakos lázadás a két lehetséges útjuk, és hogy vajon a végén Hágen képes-e különbséget tenni az őt folyamatosan bántalmazó emberek és Lili között, aki ugyan mindvégig szerette, de végülis lemondott róla, azt itt most nem írom le. Valamennyire Mundruczó Kornél is nyitva hagyta a lezárást, mert a lenyűgözően szép utolsó jelenetet, ami az addig nagyon is konkrét eseményeket egy éles vágással teljes mértékben absztrakt síkra helyezi át, minden néző másképp értelmezheti.

Psotta Zsófia a Fehér isten c. filmben

A Fehér isten nehezen kategorizálható film, mert hiába egy kutya és egy gyerek a főszereplő, azért még semmiképpen nem családi, kutyás közönségfilmről van szó. Ugyanakkor a túlságosan explicit, kiszámítható és realista elemek miatt a szerzői (művészfilmes) kategóriába sem lehet sorolni. Ettől függetlenül érdemes megnézni, mert ha leszámítjuk a kis kivételtől eltekintve elég középszerű színészi munkát, és a helyenként kissé inkonzisztens történetvezetést, és hagyjuk magunkat elvarázsolni Rév Marcell hihetetlenül gyönyörű, helyenként grandiózus, máshol kifejezetten intim képei által, akkor nem bánjuk meg ezt a két órát. Külön érdemes kiemelni a kutyatrénereket, akiknek a kiváló munkája nélkül a páratlan fényképezés ellenére nagyon sok rendkívül izgalmas és látványos jelenet nem működhetett volna.


Fehér isten
magyar-német-svéd dráma, 121 perc, 2014
PG: 16

rendező: Mundruczó Kornél
forgatókönyv: Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória, Wéber Kata
zene: Asher Goldschmidt
operatőr: Rév Marcell
vágó: Jancsó Dávid

főszereplők:
Psotta Zsófia
Zsótér Sándor
Horvát Lili
Ascher Károly
Thuróczy Szabolcs
Monori Lili
Nagy Ervin
Derzsi János
Gálffi László
Bodnár Erika
Mundruczó Kornél

Kommentek

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.