Shakespeare drámái alapján készült egész estés történelmi dráma a Százéves háború egyik fontos csatájára kihegyezve. V. Henrik angol király felnövéstörténete látványos középkori díszletekkel, élethű csatajelenetekkel és a háttérben meghúzódó politikai intrikákkal. SPOILERMENTES élménybeszámoló.
Anglia, a Százéves háború utolsó harmadában. A belső és külső viszályoktól fojtogatott országban a zsarnok, és egyre romló egészségű IV. Henrik (Ben Mendelsohn) uralkodik. A trónörökös V. Henrik (Timothée Chalamet) megelégelve apja háborús politikáját a bohém életmódba menekül. Ám amikor IV. Henrik meghal, a trónörökös kénytelen felhagyni az ivászatból és féktelen kicsapongásból álló életmódjával, és felelős uralkodóként nekilátni annak a káosznak a felszámolásához, amit apjától a koronával együtt megörökölt.
Innen indul a Shakespeare drámái alapján forgatott egész estés történelmi film, ami mind az irodalmi, mind a történelmi alapokat némileg lazán kezelve mutatja be a fiatal király jellemfejlődését, küzdelmeit, felnövését. A Timothée Chalamet által megformált ifjú királynak ugyanis már az első pillanattól fogva szembesülnie kellett azzal, hogy szinte senkiben nem bízhat meg a birodalom határain belül és túl, és hogy egy maroknyi lojális embert leszámítva gyakorlatilag egyedül kell olyan nehéz döntéseket meghoznia, amelyek egy egész ország sorsát fogják meghatározni hosszú évtizedekre.
Shakespeare-nek nem épp a legizgalmasabb drámái a IV. Henrik és az V. Henrik, így nyilvánvalóan jócskán kellett színezni a történeten ahhoz, hogy a közel két és fél órás film ne fulladjon érdektelenségbe. Dramaturgiailag ezt úgy sikerült tökéletesen abszolválniuk az alkotóknak, hogy az 1415-ös azincourt-i csatára illesztették a csúcspontot. A Szilvásváradon forgatott grandiózus csatajelenetre nem is lehet panasz: életszerűen és látványosan kapunk betekintést abba, milyen lehetett, amikor egy középkori lovassereg megütközött néhány páncélos gyalogosztaggal. Persze aki történelmi hűségű csataábrázolást szeretne látni, az csalódni fog, hiszen a drámai hatás fokozásának oltárán természetesen itt is feláldozták a valóság egy szeletét. Ilyen például az, amikor a király személyesen küzd a gyalogos sereg kellős közepén, vagy hogy felderítők híján maga a király küldi előre egyedül a leggyorsabb lovasát, hogy tájékozódjon egy beláthatatlan terület helyzetéről.
Viszont ha nem dokumentumfilmre vágyunk, hanem egy izgalmas, sőt: helyenként elgondolkodtató történelmi-háborús drámát szeretnénk látni jó adag politikai ármánykodással fűszerezve, egészen lenyűgöző középkori díszletek között, akkor nagyon is jó helyen járunk. Timothé Chalamet, aki azóta már a távoli jövőben játszódó Dűne fiktív világának uralkodójaként is bemutatkozott, már itt is egészen ügyesen jelenítette meg a hirtelen hatalomra került fiatal férfi belső küzdelmekkel terhelt felnövését. A párbeszédek épp csak annyit őriztek meg az archaikusságukból, hogy ne legyen túl modern hatásuk, de azért még tökéletesen érthetők legyenek, és egy kicsit mégis érezzük, hogy XVI. századi drámák tartják a hátukon ezt az adaptációt. Az aláfestő zene kétségtelenül hatásos, bár nekem kicsit sok volt, ahogy az egyébként is sötét eseményeket még jobban beárnyékolták ezek a vonós basszusokra felépített hosszú, baljósan dörgedelmes kompozíciók. A látványvilágra viszont senkinek nem lehet egy szava sem – még azokat is beszippantja a középkori atmoszféra, akik sem a háborús világot, sem ezt a korszakot nem kedvelik igazán.
Az V. Henrik egy egyszer mindenképpen megnézhető, izgalmas, érdekes történelmi dráma, ami nem hagy túl mély nyomot a nézőben, de annyira mégis szórakoztató, hogy nem bánjuk meg, ha rászánunk egy estét. Ha a drámaköteteket és a történelemkönyveket erre a két és fél órára félretesszük, és egy felnőtt mesére készülünk, akkor nem fogunk csalódni.
V. Henrik (The King)
ausztrál-angol-amerikai-magyar történelmi dráma, 140 perc, 2019
PG: 16
rendező: David Michôd
forgatókönyv: David Michôd, Joel Edgerton
zene: Nicholas Britell
operatőr: Adam Arkapaw
vágó: Peter Sciberras
főszereplők:
Timothée Chalamet
Dean-Charles Chapman
Joel Edgerton
Robert Pattinson
Ben Mendelsohn
Lily-Rose Depp
Thomasin McKenzie